Élet-Stílus

“Jogom van eldönteni, mivel mérgezik a testem”

korhaz(1)(960x640).jpg (kórház, )
korhaz(1)(960x640).jpg (kórház, )

Hetek óta, akarata ellenére kap agresszív kemoterápiát egy 17 éves rákbeteg lány. A bíróságra ment, hogy maga dönthessen a sorsáról.

Megszólalt az a 17 éves connecticuti lány, akinek története a múlt héten járta be a világot, miután kiderült: akarata ellenére kezelik az egyik helyi kórházban. A csak Cassandraként ismert kamaszlány, akit szeptemberben diagnosztizáltak Hodgkin-limfómával, a WTNH-TV-nek írt levelében azt mondja, tisztában van azzal, hogy meghalhat, ha lemond a kezelésről, ennek ellenére ragaszkodik hozzá, hogy ő döntse el, milyen gyógymódot választ.

Édesanyja, Jackie Fortin elmondása szerint lánya retteg az agresszív kemoterápia mellékhatásaitól és a hosszú távú következményeitől, ennek ellenére közvetlenül a diagnózisa után két kezelésen is részt vett. A harmadikra azonban már nem ment el, sőt, még otthonról is megszökött, hogy senki se kényszeríthesse őt olyasmire, amit nem akar. A fiatal lányt a hatóságok találták meg, és azonnal egy helyi kórházba szállították, ahol haladéktalanul megkezdték a gyógykezelését.

“Együtt akartunk küzdeni a rák ellen”

Mivel a gyermekvédelmi hatóság úgy ítélte meg, azzal, hogy támogatja döntését, az anya veszélyezteti kiskorú gyermekét, elvették tőle lánya felügyeleti jogát. Jackie a bíróságon azzal védekezett, egyetlen vágya, hogy lánya meggyógyuljon, de abban – a történtek ellenére is egyetért vele – hogy joga van eldönteni, mivel, hogyan és hol szeretne meggyógyulni. “Nagyon szoros a kapcsolatom a lányommal. A lányommal, akit most elszakítottak tőlem, és akit a közelmúltban rákkal diagnosztizáltak. Valóban úgy érzik, hogy ebben a kritikus időszakban az a megfelelő eljárás, hogy szétválasszák anyát és gyermekét?” – tette fel a kérdést a meghallgatásán.


Kép forrása: ABC News

Hozzátette, pontosan tudja, hogy Cassandra, akit négy hete kezelnek a connecticuti kórházban, a kezelés következtében elveszítette a haját és rosszul érzi magát. “Szüksége van rám, hogy a legnehezebb időszakot együtt vészelhessük át. Úgy, ahogy azt elterveztük, mikor kiderült, hogy beteg.”

“Nem érdekel meddig élek…”

Amikor arról kérdezték, tulajdonképpen miért utasítja el a kemoterápiás kezelést, ami akár az életét is megmenthetné, Cassandra azt válaszolta: “Nem érdekel, meddig élek még, de az igen, hogy a hátralevő napjaimat, hogyan, milyen egészségben töltöm majd” – mondta, majd hozzátette, orvosai szerint eddig jól reagált a kapott gyógyszerekre. “Ez persze nem jelenti azt, hogy ha tovább kapom a kemót, nem fordul minden egyik pillanatról a másikra rosszra. Sokkal jobban aggódom a hosszú távú egészségügyi következmények miatt, mint amiatt, hogy akár meg is halhatok.”

A fiatal lány interjújában azt is hozzátette, joga van döntenie arról, milyen vegyi anyagokkal mérgezik a testét, és szeretné, ha a jövőben a hozzá hasonlóan kiskorú beteg is szabadon dönthetne majd erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik