Most az University of Edinburgh kutatói azt állítják: becsült és valós életkorunk birtokában életkorunk hossza, azaz halálunk körülbelüli időpontja is megjósolható lehet. Sajnos, a jelenlegi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy azok, akiknek a becsült életkoruk nagyobb igazi életkoruknál, hamarabb hunyhatnak el, míg azok, akiknek ez a két életkor nagyjából egyezik, hosszabb életnek örvendhetnek.
Kép forrása: Thinkstock
A kutatók az úgynevezett DNS-metiláció folyamatára fókuszáltak, amely a DNS-be adott helyeken egy kémiai markert helyez el. Ismert tény az is, hogy a metiláció életkorunktól függően változik, és hatással van rá életvitelünk, valamint környezeti és genetikai tényezők is.
A cigarettázás és az akut stressz például jelentősen változtatja a DNS-metilációt. A korábbi tanulmányok szerint ezen folyamattal meg lehet becsülni az életkort és a becslés és az aktuális életkor közti különbségek az életkori betegségek iránti kockázatra is utalnak. Ugyanakkor nem volt még kutatás azzal kapcsolatban, hogy a metilációból az élettartam is kiolvasható lenne.
Még többet szeretne tudni? Olvassa a folytatást a Házipatika oldalán!