Élet-Stílus

Árvai Péter: meleg vagyok

árvai péter (árvai péter, )
árvai péter (árvai péter, )

A Prezi társalapító-vezérigazgatója a Forbes magazin februári számában megjelenő interjúban beszél nagy nyilvánosság előtt először arról, hogy meleg.

Ha “minden optimális lett volna a világban”, akkor már korábban is a nyilvánosság elé állt volna vele, végül mostanra érett meg benne az elhatározás: Árvai Péter a Forbes magazinnak beszélt sajtónyilvánosan először arról, hogy meleg.

A cikk kitér arra, hogy Árvai közvetlen környezete előtt ez már régóta nem titok. “Van egy történet, amit még nem meséltem el. 2008-ban, amikor két napot végigdumáltunk a kávézó­ban az életről, az én stratégiám az volt, hogy mindent elmondok, de egy dolgot kihagytam. Amikor a páromról beszéltem, akkor mindig ezt a szót használtam, hogy „a párom”. Ezt amúgy viszonylag kevés nyelvben lehet úgy megtenni, hogy semmi sem derül ki. Az első nap után nem tudtam elaludni. – mesélte a magyar alapítású Prezi vezérizgatója a lapnak arról, hogy beszélt melegségéről előszőr alapítótársainak. A második nap végén kezdtem beszarni, már mentünk ki a kávézóból, azt éreztem, most vagy soha. Döcögős hangon kijött, hogy „fontos, hogy tudjátok, hogy meleg vagyok” – fejezte be a történetet.

Mint a balkezesség

Azt is elmondta Árvai, hogy sokan, sokszor óva intették attól, hogy nagy nyilvánosság elé álljon, nehogy majd ő legyen “a buzi CEO Magyarországon”. Árvai azért döntött ennek ellenére így, mert idővel rájött, hogy ha a cégen belül folyamatosan az önmagukért való kiállásra buzdítja a munkatársait, akkor neki is így kell tennie. “Hogyan tudnám képviselni így az értékeinket? Ezt eddig egyszerűen elszúrtam” – mondta.

A filozófiánk része, hogy érezd magad itt biztonságban, mutasd meg bátran, ki vagy valójában. Hogyan tudsz éjjel-nappal teljesíteni úgy, ha azon gondolkodsz, lehet, hogy nem fogadnának el az emberek? Ezt így nem lehet. Ha hiszel egy küldetésben, ha része vagy egy közösségnek, akkor nem titkolhatod el az egyik oldaladat, és ez nem csak a melegségről szól – fejtette ki Árvai.

Annak kapcsán, hogy fog-e még ezzel foglalkozni a nyilvánosság előtt, azt a mamája példáján említette. “Őt arra szoktatták, hogy jobb kézzel írjon, ami ma tök furának tűnik, mert ma már ezzel nem foglalkozik senki. Szerintem így lesz a melegséggel is. Amíg odáig eljutunk, addig érdemes arról beszélni, hogy vannak balkezesek és melegek is. Meggyőződésem, hogy eljutunk odáig – vélekedett Árvai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik