HIRDETÉS
Élet-Stílus

Ingyen ehetnek a szépek egy kínai étteremben

Ronda neonreklám hirdette a homlokzaton: „Ingyen ételt kap, aki jól néz ki!”

Azzal kísérletezik Jeju Island nevű étterem Zhengzhou városban, hogy a szép vendégeknek nem állítanak ki számlát, ők ingyen ehetnek náluk – írja a kínai hírügynökség jelentésére hivatkozva a Telegraph.

Minden vendéget egy arcszkenner elé állítanak a mielőtt asztalhoz ültetnék, majd a felvételt átküldik egy professzionális „szépségszakértő” csapatnak, pontosabban egy plasztikai sebészekből álló zsűrinek. A doktorok azért vállalják a melót, mert cserében az étterem reklámozza őket.

 A plasztikai sebészekből álló zsűri (fotó: Twitter)

A lényeg: minden nap az első ötven olyan vendég, aki a sebészek egybehangzó, több szempontot figyelembe vevő véleménye szerint szépnek ítéltetik, az ingyen eszik. Az étterem vezetése egy nagy rózsaszín neonreklámmal hirdette az akciót az üzlet homlokzatán, ám a hatóságoknak ez nem tetszett, mert szerintük elcsúfította a városképet. Mivel a fényreklámot megfelelő engedélyek híján rakta ki az étterem, a rendőrség leszedette velük. A Jeju Island szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szép emberek megvendégelését, ennek ellenére folytatják.

Ajánlott videó

Ki jött ki jobban a Sziget-ügyből, és szintet léptek-e az MI-videók?
Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter a Háromharmadban, amelyben átbeszélik, hogy a Sziget Fesztivál-ügynek lett-e a politikai nyertese, és hogy a fővárosi közgyűlésben a segíteni akarók bénázása zajlott-e, vagy csak ez a demokrácia normális menete. Az adás második felében pedig szó esik arról, hogy a legújabb mesterséges intelligencia felhasználásával készült Magyar Péter-videók szintlépést jelentenek-e a politikai manipulációban, vagy ezek kódolva vannak a technológiában.
0 seconds of 57 minutes, 17 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
57:17
57:17
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik