Ezen a héten Ferenc pápa, az állatok és a mennyország kapcsolatát boncolgató kijelentése apropóján kérdeztük meg a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Az Ön vallása szerint az állatok is eljuthatnak a mennyországba?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Farkas Pál
Buddhista tanító
A népi buddhizmus bizonyos fokig ilyenformán gondolkodik, a Buddha születésregéiben, az úgynevezett Dzsátakákban, olvashatunk történeteket a Magasztos állati létformában leélt életeiről, vagy olyan állatokról, akik „jótetteik” nyomán később emberi létformában jelentek meg újra.
De a Buddha tanításának van olyan aspektusa, amely túlmutat ezeken a szép és tanulságos legendákon, ez pedig a szent életet élő tanítvány megközelítése. A tanítvány feladata az, hogy – szimbolikusan szólva – meghaladja a hat világot: a pokollakók, éhes szellemek, állatok, emberek, bukott istenek és vágyistenek világát, azaz szilárd etikai alapon állva oly mértékben tisztítsa meg és tegye összeszedetté tudatát, hogy elnyerje a tisztánlátást, megszabaduljon az önazonosság tévképzetétől, a cselekvési automatizmusoktól, a bizonytalanságtól, a sóvárgás és az ellenszenv szélsőségeitől. Az egyre finomabb szférákba lépve meghaladja a magasabb istenek birodalmait is, hátrahagyja a vágy, önhittség és tudatlanság legutolsó maradványait, és tanítványból beérkezetté váljék, aki már nem ismeri többé a szenvedést.
Minél mélyebbről indul egy lény, annál nehezebb eljutnia a célig, de közel sem lehetetlen. Mindig föl lehet hagyni az ellenőrizetlen vágykielégítéssel és az elvadult gyűlölködéssel, véget lehet vetni a gáttalan öldöklésnek és pusztításnak. Az emberi létforma mindennapi teendőire lefordítva mindez azt jelenti, hogy az ember szakít azzal a hibás szokásával, hogy úgy lássa a dolgokat, ahogyan szeretné, hogy legyenek; helyette elfogadja azokat olyannak, amilyenek valójában, akár belső, akár külső jelenségekről legyen szó. Életét ezekkel összhangban, békésen és kiegyensúlyozottan éli, jóindulattal minden létező felé.
Forrás: buddhapest.hu
Köves Slomó
Rabbi
A zsidó bibliakommentárok érdekes dologra hívják fel a figyelmet: miért van az, hogy a hatnapos teremtéstörténetben az ember előtt teremtett növények és állatok esetében Isten teremtő igékkel, isteni szavakkal testet és lelket egyszerre teremtett; míg ezzel szemben az ember esetében először „meggyúrta az ember testét a föld porából” utána pedig „bele lehelte az élet lelkét”?
Azért, mert az ember az egyetlen olyan lény – ahogy a filozofikus magyarázat is mondja –, amely azzal az erővel lett fel ruházva, hogy lelke képes legyen úrrá lenni testén, testi vágyain, testi ösztönein. Az ember az egyetlen lény, amely a szabad választás értéke által a fizikai, testi valóságon túlmutató értékek teremtésére képes.
Minden más élőlény esetében a lélek együtt teremtetett a testtel, ugyanis az előbbi egyetlen funkciója és képessége a test éltetése. Az állatok esetében a lélek egyszerre teremtődik a testtel, nem létezik a testi születés előtt, sem pedig utána. Éppen ezért az állat lelke nem is képes saját testi ösztöneit meghaladni, azokat kontrollálni, vagy megváltoztatni. Nem így az ember, aki képes erre, még akkor is, ha sok esetben nem él ezzel az erénnyel.
Ez nem azt jeleni, hogy egy állatnak ne lehetnének, természetes, ösztönös érzelmei, gondolatai, és azok ne lehetnének adott esetben nemesek. Csakhogy legyenek bármilyenek is, azokat nem képes erkölcsi megfontolásból kontrollálni vagy megváltoztatni.
Továbbá, az emberi lélek magasztossága mellett a bibliai teremtéstörténet arra is emlékeztet, hogy az ember teste a föld porából – a földiesség legalacsonyabbjából – vétetett, vagyis, ha nem használja ki lelke isteni erényeit, akkor mélyebbre csúszhat az állatnál is, amelynek teste az isteni szóra jött létre.
Fotó: Thinkstock
Nagypál Szabolcs
Római katolikus teológus
A Szentírás a világ teremtésével kezdődik, amelybe az ásványokon kívül a növények, az állatok és maga az ember is belétartozik, akik mindannyian az Édenkert lakói. A Hegyi Beszédnek a Gondviselésről szóló része szerint a mezei virágokat a Jóisten öltözteti, és az ég madarait is Ő táplálja.
A teremtett világban az angyalokon kívül egyedül az embernek van lelke (pneuma, spiritus). A skolasztika – részben a görög bölcselet alapján – ehhez még hozzáveszi, hogy éltető lelke (pszükhé, anima) az állatoknak (és természetesen az embereknek) is van.
A Mennyország központi alakja a teremtett világból az ember: az üdvözülésében kulcsszerephez jut az isteni kegyelem, a hit, valamint a jócselekedetek (mégpedig e sorrendben). Az első adomány minden teremtménynek kijár, a másik kettőre csakis az ember képes.
Amikor a kétirányú, vagyis a személyes örök boldogságra vagy az örök kárhozatra vezető végső időkről beszélünk, az erről döntő utolsó ítélet csak az ember osztályrésze, és bizonyos értelemben ez adja az emberi méltóságát is.
Szeretetünknek, létezésünknek, erkölcsi életünknek, lelkiségünknek, istenkapcsolatunknak, tetteinknek, hozzáállásainknak, hitvallásainknak, tanúságtételünknek súlya van, és e nagyszerű jelentőség értelmet ad az emberi életnek.
Egyedül az ember áll ilyen jellegű és minőségű kapcsolatban a Jóistennel: ezt fejezi ki az istenképmásiság gondolata. A többi létezőnek be kell érnie a teremtményiség – szintén nem elenyésző – méltóságával.
Az Édenkert és a Mennyország szoros kapcsolatban van egymással, és egymásra mutatnak. A Jézus Krisztus életművével bekövetkező fordulat nyomán a kizökkent világ útja ugyanis helyreállítódik, és olyan új ég és új Föld köszönt ránk, ahol együtt legelészik majd a farkas és a bárány, a párduc és a gödölye, az oroszlán és az ökör, a medve és a tehén.
Isten országában semmi sem vész el abból, ami itt a teremtett világban értéket jelentett.
Illusztráció: Thinkstock
Dr. Shubail Mohamed Eisa
Muszlim hitoktató
Az állatok nem mennek a Paradicsomba. Az állatok meghalnak, amikor Isten által megszabott életük letelik. A Feltámadás Napján majd össze lesznek gyűjtve Isten előtt, ahogy Allah mondta: „Nincs egyetlen mozgó [élőlény] a Földön, sem pedig madár, amely a két szárnyával repül, amelyek ne lennének közösségek hozzátok hasonlóan. Semmit sem hanyagoltunk el az Írásban (a Jól Őrzött Táblán). Majd az Uruk elé lesznek összegyűjtve.” (Korán 6:38)
A haláluktól a Feltámadás Napjáig a köztes életben lesznek. A Feltámadás Napján ők is feltámadnak és igazság tétetik közöttük, majd ezt követően porrá válnak, hiszen az örök élet, a jutalmazás és a büntetés (tehát a Paradicsom és Pokol) már nem vonatkozik rájuk, mert nem voltak felelősek a tetteikért, mivel nem rendelkeztek saját, szabad akarattal. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Allah ítélkezni fog a teremtményei között, a dzsinnek, az emberek és az állatok között. Azon a napon a horzsolás is kiegyenlítésre kerül a szarvval rendelkező és a szarvtalan állat között, amíg semmilyen rendezetlen ügy nem marad. Akkor Allah azt mondja majd: ’Legyetek porrá!’ Ekkor a hitetlenek azt mondják: ’Bárcsak én is por lennék!’” (a hiteles láncolat 4/466)
Ugyanakkor Mohamed Próféta (béke legyen vele) tanításából azt is tudjuk, hogy egy prostituált elnyerte Isten bocsánatát, mert segített egy szomjas kutyán. Ahogy azt is, hogy egy másik asszony a Pokolba fog kerülni, mert élelem nélkül elzárt egy macskát és a halálát okozta. Ezért az iszlám szerint nem az a lényeg, hogy az állatokkal mi lesz a túlvilágon, inkább az, hogy hogyan bánunk velük az evilágon, mert lehet, hogy éppen egy állattal szemben tanúsított magatartásunk fogja tetteink mérlegét a jó vagy a rossz irányba billenteni. Egyszer egy férfi megkérdezte a Prófétát (béke legyen vele): „Kapunk-e jutalmat az állatok iránt tanúsított jóságunkért?” A Próféta (béke legyen vele) ezt válaszolta: „Minden nedves májért [minden élőlény etetéséért] jár jutalom.” (al-Bukhári, Muszlim)
Forrás: Pinterest/Joseph Holodook Paintings
Gandharviká Préma Dászi (Szilaj Péterné)
Vaisnava (Krisna hívő) lelkész
A Védák lefektetik, hogy minden egyes mozgó lény ebben a teremtésben minőségileg azonos lelki lény. A Bhagavad-gítá egészen konkrétan leírja, hogy a test csupán olyan, mint egy ruha, melyet a lélek úgy cserél, mint egy elnyűtt ruhát – ez a lélekvándorlás tanának alapvetése.
Nincs tehát olyan, hogy egy állat örökké állat marad, vagy egy ember mindig csak ember volt és örökre az is lesz. A lélek saját tettei visszahatásaként kap egyszer emberi, másszor állati, vagy éppen növényi testet, a természet végső igazságosztó törvénye, a karma alapján. Valóban mindenki a maga sorsának a kovácsa. Így igazságos.
Az emberi születés azonban a legmagasabbrendű, melyet a Védák bölcsességei szerint akkor használunk ki legokosabban, ha arra fordítjuk, hogy megismerjük Istent, s egyben a teremtését is. E folyamat során képesek leszünk megérteni az élőlények egyenlőségét, és többé nem teszünk különbséget a külső, testi vonások alapján. Mindenkiben meglátjuk majd a lelket, mely Isten örök szerves része. Ez a béke egyik kulcsa.
Az ember tehát önmagát vezeti félre és sodorja bajba, amikor arra hivatkozva mészárolja le állatok tömegeit, hogy azok úgyis csak alacsonyabbrendű lények. Az állatoknak ugyanúgy joguk van természetes igényeik szerint élni, mint akár eljutni a mennyországba valamilyen különleges Isteni kegyelemnek köszönhetően. A mennyországba, vagyis a lelki világba jutás minden élőlénynek kijár, különbségtétel nélkül.
