Élet-Stílus

„Úgy éreztem, a saját testem foglya vagyok”

Egy év alatt több mint 110 kilót fogyott egy nő azzal, hogy elhagyta a cukros ételeket és mozogni kezdett.

12 hónappal ezelőtt a romániai származású Ana Sirbu, bármilyen hihetetlen, még több mint 200 kilót nyomott. „Gyűlöltem tükörbe nézni, de még ennél is jobban utáltam azt, hogy képtelen voltam leszokni a nassolásról” – mondta a 28 éves nő, aki elmondása szerint világ életében túlsúlyos lány volt.

„A mélypont 2013 tavaszán jött el, amikor azon kaptam magam, hogy már a legegyszerűbb feladatok elvégzésére sem vagyok képes. Állandóan lihegtem, és már egy kis sétától is annyira kimerültnek éreztem magam, mintha legalábbis a maratont futottam volna le” – emlékezett vissza a Metro című brit lapnak. „Amikor már aludni is alig mertem, mert attól féltem a plusz kilók álmomban megfojtanak, döntöttem: fogyókúrába kezdek.”


Kép forrása: metro.co.uk 

A fiatal nő elmondja, a fogyókúra legnehezebb része ez az elhatározás volt, innentől kezdve ugyanis az egyik dolog következett a másikból. „Noha imádtam nassolni és legszívesebben egész nap a saját pizzámat ettem volna, erőt vettem magamon és elhagytam minden zsírosat és cukrosat az étrendemből.” Amikor a diéta megtette hatását, és a kilók észrevétlenül elkezdtek leolvadni róla, Ana tornázni kezdett.

„Kezdetben a futás igazi kínszenvedés volt, annak ellenére, hogy csak kis távokat tűztem ki magam elé. Idővel persze belejöttem, és ma már mondhatni szerves része a mindennapjaimnak.” A fiatal nő a futás mellett rendszeresen táncol, és olykor jógázik is. „Amikor néhány hónappal ezelőtt hazalátogattam a szüleimhez, édesapám sírva borult a nyakamba. Mindig is aggódott az egészségem és a túlsúlyom miatt, csak nem mert szólni. Azt mondta örül, hogy a lányát végre boldognak és egészségesnek láthatja.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik