Élet-Stílus

“Láttunk kutyákat, akik a kennel sarkában kucorogva fagytak a betonhoz”

kutya (kutya, )
kutya (kutya, )

Több száz kutya idén is kartondobozokban, raklapházakban és kimustrált hűtőkben vészeli át a fagyokat. És ők még szerencsések...

A szokásos reggeli kutyasétáltatáshoz készülődve, ma reggel télikabátba bújtam. Persze, hiszen tegnap este már a csapból is az folyt, hogy ezen a héten most-már-aztán-tényleg jön a tél, és olyan hideg lesz, hogy csak na. A kabát jó döntés volt, tényleg csípős volt a reggel, és azon se lepődtem meg igazán, hogy a tömbünket a mai reggelen valahogy a szokásosnál is gyorsabban sétáltuk körbe. Bugac, kétéves keverék kutyánk, akit idén nyáron fogadtunk örökbe, ugyanis igencsak szedte a lábait, hogy minél hamarabb visszakucorodhasson a jó meleg vackába.

Ő talán már tudja, hogy a szerencsések közé tartozik. Ahogy azok a lelencek is, akiket hozzá hasonlóan örökbe fogadtak, és akik az idei telet már biztosan egy saját házikóban vagy egy meleg otthonban töltik. Sajnos azonban nem minden kutya ilyen szerencsés. Tudta például, hogy ma Magyarországon legalább százezerre tehető azoknak a kutyáknak a száma, akik otthon nélkül, éhesen és céltalanul kóborolnak szerte az országban? És azt, hogy húszezren vannak azok, akik különböző menhelyeken és gyepmesteri telepeken várják a gazdit, sokszor életük végéig…?


Képek forrása: Facebook / Hangya Közösség 

Betonhoz fagyott, kartondobozban telelő kutyák…

Népszerű tévhit, hogy ha egy kutya menhelyre kerül, akkor neki már jó: elvégre kap enni, inni, van fedél a feje felett, sőt, még arra is kap esélyt, hogy új gazdihoz kerüljön. Ám ez csak részben igaz. Sokan elfelejtik, hogy a menhelyek egy jelentős része szinte folyamatosan pénz, eszköz és elegendő támogatás híján van, ráadásul többszörös telt házzal küzd, így  gyakran még az olyan helyzetek is megoldhatatlan problémát jelentenek számukra, mint az éppen most beálló fagy.

Wieden Kriszta, a Hangya Közösség nevű civilszervezet vezetője a Hír24-nek elmondta, a folyamatos túlterheltséggel küzdő vidéki menhelyek jó részénél napi probléma az állatok elhelyezése. „Különösen télen nagy gond ez, amikor a kutyáknak szükségük lenne egy védett zugra, ahová a hideg elől bújhatnak. Csakhogy ilyen nincs mindenhol…”

 

A két kisgyermekes anyuka és kis csapata néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy megkeresi azokat a menhelyeket, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre. „A visszajelzéseik még minket is megleptek” – mondja, majd elárulja, kutyaházból szinte mindenhol hiány van. „Persze próbálják megoldani, és házat építenek már szinte mindenből: kimustrált hűtőkből, kartondobozokból, raklapokból, de sok helyütt még ilyen sincs” – mondja. „Láttunk kennel szélén kucorgó állatokat, akik a betonhoz ragadva szenvedtek fagyási sérüléseket, de olyan magára hagyott állatokkal is találkoztunk, akik félig szétázott kartondobozban vészelték át a telet.”

 

„Két hónapja nem kaptam egy jó telefont”

További problémát jelent, hogy ezeknek a menhelyeknek a jelentős része gyakorlatilag láthatatlan: vagyis még azok se tudnak róluk, akik tudnának, akarnának segíteni. „Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán léteznek” – mondja Kriszta szomorúan, majd hozzáteszi: „Négy éve próbáljuk feltérképezni az ország menhelyeit, de még mindig nem értünk a végére.”

„Nem ritka az olyan hely, ahol kétszer annyi kutya van, mint amennyire pénz, idő, vagy táp jutna. Ezeket saját pénzből, a saját szabadidejükben üzemeltetik az állatbarátok úgy, hogy mindeközben segítségre alig-alig számíthatnak. Amikor az egyiket a közelmúltban felhívtam azzal, hogy segíteni szeretnénk, a vonal másik végén lévő hölgy elsírta magát, és közölte, legalább két hónapja már csak akkor hívják, ha sorsukra hagyott kölyköket találtak valahol vagy állatot adnának le.”

 

A Kutyahideg-kampányban, melyet a Hangya Közösség és a Vigyél Haza Alapítvány közösen hívott életre, elsősorban ezeken a rászoruló menhelyeken és védenceiken segítenének azzal, hogy még a kemény tél beállta előtt 500 kutyát juttatnak kutyaházhoz.

Tíz kutyaházig meg sem áll, pedig hét hónapos terhes

Hegedűs Mónika azt mondja, nem is volt kérdés, részt vesz-e a kezdeményezésben. „Gondolkodás nélkül mondtam igent, igaz, akkor még nem tudtam, milyen formában tudok a legjobban segíteni. Aztán kiderült, hogy kutyaházakra lenne szükség, aminek nagyon megörültem, mert kutyaházépítésben történetesen elég jó vagyok” – meséli.


Képek forrása: Facebook / Vigyél Haza Alapítvány 

Mint megtudtuk, a fiatal nő egész gyerekkorát a kutyák bűvöletében töltötte. 13 évesen fogadta örökbe első kutyáját, akinek később saját kezűleg javítgatta a házát, sőt, még a tanításáról is gondoskodott. „Sokáig próbáltunk bejutni különböző kutyaiskolákba, de mindenhonnan elküldtek minket, mondván, a kutyám – aki egy autóbaleset miatt sántított – nem tudja majd felvenni a ritmust a többiekkel. Nem akartam ennyiben hagyni a dolgot, ezért végül én magam kezdtem őt tanítani.”

Móni azóta már saját iskolát vezet, és azt vallja, nincsenek nehéz esetek, hiszen a megfelelő módszerrel minden kutyából ki lehet hozni a maximumot. „Folti, a középázsiai keverék például igazi sikertörténet. Évekig egy farakás alatt élt, nem csoda, hogy amikor bekerült az Illatos útra, sokkot kapott.” Mint kiderült, a kutya, akinek addig szinte semmilyen kapcsolata nem volt az emberrel, rettenetesen félt, de egy évig tartó, kitartó munkával Móninak sikerült belőle egy nyitott, barátságos, és emberszerető kutyát varázsolnia. „A gazdájával a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és örülök, hogy Folti végül jó családba került.”

 

A fiatal nő, aki januárra várja második gyermekét, azt szeretné, ha minden menhelyi kutya kapna második esélyt. „Elszomorít, ha arra gondolok, sok helyen még az alapvető felszerelés is hiányzik, ezért is döntöttem úgy, hogy segítek. A házakat a kutyasuli résztvevőivel együtt építjük. Eddig öttel készültünk el, a jövő hét végére pedig további ötöt szeretnénk megépíteni” – mondja, majd hozzáteszi, noha a házakat állapota miatt már nem tudja elkísérni új helyükre, azt majd szeretné látni, kik veszik őket birtokba.

Ha szeretne még többet megtudni a kampányról, esetleg szeretne segíteni, bővebb információt ide kattintva talál: kutyahideg.hu.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik