Élet-Stílus

Megkereste gyermeke spermadonor apját, és hozzáment feleségül

Először persze csak megismerkedtek, de lassan egymásba szerettek, pont mint hollywoodi romantikus filmben.

Közös gyermekük apjával készül házasságot kötni a 45 éves Aminah Hart. A csavar a történetben, hogy a férfit csak jóval az után ismerte meg, hogy a gyermek világra jött. A jövendőbeli ugyanis egy spermadonor – írja a Mirror.

Aminah Londonban született és nőtt fel. Férjhez is ment, és szült két fiút, de mindkét gyermek még csecsemőkorában meghalt. A nő később elvált a férjétől, Ausztráliába költözött és néhány év múlva új párjától ismét gyermeket várt. Megint fia született, aki ismét nagyon korán meghalt. Aminah akkor tudta meg, hogy egy ritka genetikai rendellenességben szenved, ami a fiú utódaira van végzetes hatással

Néhány évvel ezelőtt, 42 évesen döntött úgy, hogy még egyszer, utoljára megpróbálkozik a gyermekvállalással, de egyedül vág bele, mesterséges megtermékenyítéssel. Három donor közül válogathatott, azért döntött éppen Scott Andersen mellett, mert a férfi azt írta magáról bemutatkozásképpen, hogy egészséges, és boldog.

 Scott, Aminah és Leila (fotó: Yoututbe)

Miután Aminah lánya, Leila megszületett, meg akarta adni az esélyt a gyermeknek, hogy találkozhasson a biológiai apjával. A férfi nevén kívül tudta, azt is, hogy marhákkal fogalakozik, illetve, hogy edzősködik egy focicsapatnál.

Az információk alapján némi online kutatás után sikerült ráakadni a férfire, aki egy szigeten él a marhafarmján. Megírta neki, hogy az ő spermájával termékenyítették meg, és hogy kislánya született, akit szeretne, ha megismerne. Scott egy ideig húzódozott, azt válaszolta, talán majd miután Leila nagykorú lesz, de aztán Aminah küldött neki egy fotót a kislányról. Scottot lenyűgözte, hogy mennyire hasonlít rá, illetve a két korábbi házasságából született négy gyermekére a kicsi, így belement egy találkozóba.

Néhány nappal Leila első születésnapja után találkoztak Melbourneben. A férfi négy napra utazott a távoli városba, és azonnal megkedvelte Leilát és Aminaht, ahogy a gyermek és a nő is őt. Megegyeztek, hogy az után minden hónapban találkoznak majd.

„Az elején minden nagyon furcsa volt, de Leilába rögtön beleszerettem, aztán szép lassan Aminahba is. Nagyon jó barátok lettünk, aztán Leila elkezdett apának hívni” – meséli Scott.

„Nagyon ideges voltam, hiszen az egész csak egy kísérletnek indult, de aztán hamar meglett köztünk az összhang. Az már elsőre látszott, hogy nagyon kedves ember” – mondja Aminah. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik