Élet-Stílus

80 kilót fogyott, mert párja szerint túl kövér volt a szexhez

Barátja az első évfordulójukon közölte vele, túl kövérnek tartja ahhoz, hogy hozzáérjen.

„Ami azt illeti, addig a pillanatig sosem izgattam magam a túlsúlyom miatt. Mivel egész életemben volt rajtam némi fölösleg, megtanultam vele együtt élni: én voltam a kövér lány” – vallotta be a 22 éves Paige Way a brit Daily Mailnek azután, hogy egy év alatt több mint 80 kilót fogyott egy bántó megjegyzés miatt.

„Az első évfordulónkon, egy romantikusnak szánt estén történt” – idézte fel Paige élete egyik legszörnyűbb pillanatát, majd folytatta: „A volt barátom ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy közölje velem, nem hajlandó lefeküdni velem, mert a hasam miatt nem fér hozzám és undorodik tőlem. 146 kiló voltam akkor.”


Képek forrása: mirror.co.uk 

Paige azt mondja, noha még senki sem bántotta meg annyira, mint a barátja akkor, ma már hálás neki, mert onnantól kezdve elhatározta, változtat a kinézetén. „Az este másnapján szakítottunk, én pedig drasztikus léböjt-diétába kezdtem. Kétség sem fért ahhoz, hogy hatékony: kicsit több mint három hónap alatt a súlyom közel felét, mintegy hatvan kilót fogytam.”

Csakhogy a gyors fogyásnak megvoltak az árnyoldalai is: Paige egészségi állapota romlani kezdett. Méghozzá gyorsan. „Kihullott a hajam, szinte folyamatosan fáradt és nyúzott voltam, semmihez sem volt kedvem. Ráadásul a gyomrom is rendetlenkedett: nemet mondott a további önsanyargatásra.” A fiatal nő a fennmaradó súlyfelesleget már egészségesebben és lassabban adta le: „Rengeteg gyümölcsöt és zöldséget ettem és több kilométert sétáltam a testvéremmel.”

 

Paige a kitartásának köszönhetően 2014. májusára – kicsit több mint egy évvel az ominózus mondat után – már csak 63 kilót nyomott. „Még sosem éreztem magam ilyen jól, mint mostanában. Mindenki csak dicsér, és most kivételesen én is büszke vagyok magamra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik