Élet-Stílus

Kóbor kutyával házasodott a kamaszlány

A 18 éves menyasszonynak azért kellett igent mondania a négylábúnak, mert a falu öregjei szerint átok ül rajta.

„Az öregek azt mondták, hogy megszállt a balszerencse, de ha hozzámegyek a kutyához, az átok megtörik és később hosszú, boldog életem lehet” – idézi a Mirror című brit lap a 18 éves, indiai menyasszonyt, Mangli Mundát. A kamaszlány csak hosszas győzködés után mondott igent az öregek kérésére, ám elárulta, a dolognak igazából most sem örül. „Bízom benne, hogy a jóslat beteljesedik, és a jövőben tényleg boldog leszek” – tette hozzá.


A boldog “vőlegény”
Kép forrása: Thinkstock 

A furcsa esküvőre – bármilyen hihetetlen – még a lány apja is beleegyezett, aki saját maga fogadta be lánya „jövendőbelijét”, egy zsemleszínű kóbor kutyát, akit Sherunak nevezett el. Az összezavarodott négylábúra ezután ünnepi festék került, majd egy saját, különbejáratú autóval az esküvő helyszínére szállították, ahol a pár kimondta a „boldogító” igent.

Mangli szerint nem az övé volt az egyetlen különleges esküvő a környéken. „Ez nálunk egyfajta hagyomány. Hiszünk benne, hogy az ilyen és ehhez hasonló ceremóniákkal útját állhatjuk a balszerencsének. A múlt hónapban a szomszédban is tartottak ilyen esküvőt” – mondta.

A ceremónia természetesen csupán formalitás: az esemény után Mangli visszatérhetett megszokott életéhez, sőt, a későbbiekben, ha úgy hozza a sors, házasodhat is. Anélkül, hogy ezt megelőzően el kellene válnia kutya „férjétől”. „Addig is, míg nem jön el értem a hercegem, Sheru velünk marad, és családtagként neveljük majd őt” – mondta még el a lány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik