Élet-Stílus

Előfordul, hogy nyolcan használják ugyanazt a tűt

Az intravénás kábítószerhasználat miatt nő a Hepatitis-C fertőzöttek száma Pécsen – írja a Bama.hu.

Tavaly a baranyai megyeszékhelyen 29 ezer fecskendőt használhattak fel a tűcsereprogram keretében kiadott és a gyógyszertárakban megvásárolt fecskendők számából ítélve – számol be a portál. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan mit jelentenek ezek a számok – mondta el a drogprevencióval és -terápiával foglalkozó Indit Közalapítvány munkatársa, Máté Zsolt. Előfordul, hogy nyolcan használják ugyanazt a tűt – tette hozzá.

A városban három év alatt megduplázódott a tűhasználat, ami elsősorban a dizájnerdrogok térnyerésének tudható be. Az ártalomcsökkentéshez a fertőző betegségek terjedésének megelőzése is hozzátartozik, a legnagyobb veszélyt a Hepatitis-C jelenti. 55 vizsgált droghasználóból 19-en fertőződtek meg ezzel a betegséggel.

A közalapítvány szerint ott, ahol tűcsereprogramot működtetnek, kevesebb a veszélyes szemét, hozzájuk több használt fecskendő kerül vissza, mint amennyit újként kiosztanak. Az intravénás kábítószer-használat már messze nem heroinfogyasztást jelent, hanem a viszonylag könnyen beszerezhető, gyorsan változó összetételű, ezek miatt nagyon veszélyes dizájnerdrogokat. A megelőzést és ártalomcsökkentést az adófizetők szempontjából azért tartják fontosnak, mert így jóval kisebb teher hárul az egészségügyre, mint a már kialakult problémák esetében – mondta Máté Zsolt a Bama.hu-nak.

Budapesten a VIII. kerületben ezen a héten zárt be a Kék Pont, mert az önkormányzat ellenezte a tűcserével, a használt fecskendők begyűjtésével és prevencióval foglalkozó alapítvány tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik