Élet-Stílus

Így tanulnak meg félni a babák

Illatok útján adhatja át az anya félelmeit újszülöttjének - derül ki egy amerikai tanulmányból.
Korábban a témában:

A Michigani és a New York-i Egyetem kutatócsoportja patkányanyákat tanulmányozott. Megtanították nekik, hogy féljenek a borsmenta szagától és megfigyelték, hogyan adja át ezt a tudást az anyaállat saját vészhelyzetillatán keresztül újszülöttjének élete első napjaiban.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent eredmények segíthetnek megmagyarázni a mentális egészséggel foglalkozó szakembereket nemzedékek óta foglalkoztató jelenséget: hogyan érinthetik az akár sok évvel a várandósság előtt az anyát ért traumák a gyermeket.

Tartósabb tudás

“Mielőtt a babák még saját maguk megélnének bármit is, már megkapják az anyai tapasztalatokat. Ennél is fontosabb, hogy az így kapott tudás hosszan megmarad, szemben azokkal a csecsemőkori élményekkel, amelyek, ha nem ismétlődnek, gyorsan szertefoszlanak” – magyarázta Jacek Debiec, a Michigani Egyetem orvostudományi karának munkatársa, a kutatás résztvevője.

A még nem vemhes nőstény patkányoknak úgy tanították meg a félelmet, hogy miközben a borsmenta illatát éreztették velük, enyhe, de kellemetlen áramütést adtak nekik. A kontrollcsoport állatai nem tartottak a menta illatától.

Az ellés utána a kutatók mentát szagoltattak az állatokkal, de áramütést nem kaptak, így is kiváltották belőlük a félelem reakcióját. Kimutatták, hogy az anya félelmének illatjele működésbe tudja hozni az újszülött patkány agyának amigdala nevű régióját, amely a félelem érzésének kialakulásával kapcsolatos.

Érdekes módon az újszülöttek akkor is megtanulták az anyai félelmet, ha maga az anyaállat jelen sem volt, csak megszagoltatták vele az illatanyagot, amit a borsmentától való rettegés hatására bocsátott ki a nőstény.

Amikor azonban olyan anyagot adtak a patkánybébiknek, ami blokkolta agyukban az amigdala tevékenységét, akkor az újszülöttek nem tanulták meg anyjuk félelemillatából, hogy a borsmentától tartani kellene.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

flag of the european union on broken brick wall and half usa united states of america flag, crisis president and europe for europe business customs duties on products tax export and import concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.