Élet-Stílus

Nem akart találkozni az anyjával, mert csúnyának tartja

A kínai édesanya azután próbálta meglátogatni gyermekét, hogy kiderült, unokája született.

„Túl csúnya vagy! Ne gyere! Csak kiakasztanál” – egy kínai tévécsatorna beszámolója szerint állítólag ezeket a mondatokat vágta édesanyja fejéhez a fia, miután az asszony közölte vele, hogy unokája születése apropóján meglátogatja őket. Mint később kiderült, a kapcsolat a szülők és gyermekük között már évekkel korábban megromlott, pontosan akkor, amikor a fiú a nagyvárosban talált munkát. „Azóta csak néha-néha beszélünk telefonon, csakis akkor, ha én hívom őt” – panaszolta az anyuka.


Képek forrása: Rocketnews24 

Az anya azonban a baljós előjelek ellenére is úgy vélte, jó ötlet, ha a városba megy és meglepi gyermekét. Néhány nappal később, két hatalmas batyuval, amibe élelmiszert és saját kezűleg készített babaholmikat pakolt, nekiindult a nagyvárosnak, ahol úgy hitte, fia lakott. Igen, jól olvasták, az asszony pontosan még azt sem tudta, merre lakik gyermeke.

Abban a reményben, hogy megható találkozásnak lesznek tanúi, Ding asszonyt elkísérte egy komplett tévéstáb is. Mivel fogalma sem volt róla, merre induljon, érkezése után az asszony megpróbált kapcsolatba lépni gyermekével telefonon, csakhogy a fiút nem lehetett utolérni. Ding asszony kétségbeesésében még a fia munkahelyét is felhívta, ahol közölték vele, hogy gyermeke üzleti útra ment és csak napokkal később jön vissza. Az anya tehát a batyukkal együtt kénytelen volt hazautazni. 

 

Az esetből országos botrány lett, a közvélemény pedig elővette a hálátlan fiút is. Ő később a saját védelmében annyit mondott el, azért nem tartja a kapcsolatot anyjával, mert az asszony ötéves korában elhagyta őt és apját is. Hozzátette: sosem sértegette semmivel az anyját, azon a bizonyos napon, amikor Ding asszony a városba érkezett, valóban üzleti úton volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik