Élet-Stílus

Milliókat találtak a használtan vett kanapéban

Az egyetemista lakótársaknak lett volna mire költeniük az ölükbe pottyant kisebb vagyont, de győzött a lelkiismeretük, és végül sikerült megtalálniuk a pénzt oda rejtő embert: egy 91 éves özvegyasszonyt.

A New York államban élő három fiatal mindössze húsz dollárt fizetett az Üdvhadsereg egyik boltjában vásárolt kanapéért, amit elmondásuk szerint majdnem nem is vettek meg. „Igencsak ronda és még egy kicsit büdös is volt, de csak az volt megfelelő méretű a nappalinkba” – mondta el Lara Russo a The Little Rebellion című lapnak. A nem is túl kényelmes kanapé azonban titkot rejtett. Egészen pontosan negyvenezer dollárt (9 millió forint), ami több kisebb csomagba bújtatva volt elrejtve a kanapéban, a cipzáros huzat alatt.


A milliókat rejtő kanapé
Fotó:ABC7

Először az egyik karfából húztak ki egy műanyag zacskót, amelyben négyezer dollár lapult, ötven- és százdolláros címletekben. Ezután elkezdték átkutatni az egész kanapét, amiből egyre több és több csomagocska került elő. Végül ott ültek negyvenezer dollár felett, azon tanakodva, hogy mit is kezdjenek az összeggel. Gondolatban már el is költötték utazásra, autóra és a diákhitel törlesztésére, amikor a bankjegyek között találtak egy borítékot, amin egy név, a kanapé egykori tulajdonosának a neve állt.


Reese Werkhoven és Lara Russo a kanapéban talált pénzzel

Másnapra egyikük anyjának segítségével sikerült egy telefonszámot szerezniük a borítékon talált névhez, és azonnal telefonáltak. Egy idős nő vette fel a telefont, aki miután megtudta, hogy a kanapé miatt hívják, rögtön kijelentette: „Ó, jó sok pénzt hagytam abban a kanapéban.”

A 91 éves özvegyasszony a The Little Rebellionnak elmondta, hogyan került a kanapéba a pénz, a kanapé pedig az Üdvhadsereghez. Szívproblémákkal küszködő néhai férje minden héten adott neki egy kis pénzt, hogy tegye el arra az időre, amikor ő már nem lesz. A neve elhallgatását kérő nő pedig a pénzt mindig a kanapéba rejtette el, amin aludt. Ezt a szokását férje halála után is folytatta. A kanapét pedig lánya és sógora cserélte le egy rendes ágyra, amikor a nő egy hátműtét után hónapokat töltött egy rehabilitációs központban.

A kanapét végül megvásároló három fiatal a telefonbeszélgetés után azonnal autóba pattant, és elvitték az idős nőnek az évek alatt összekuporgatott 40 ezer dollárját, megnyugodva, hogy a nagy összeg jó emberhez került. Az idős hölgy pedig ezt egy ezerdolláros jutalommal hálálta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik