Közélet

Százezer dollárt talált, visszaadta a tulajdonosának

dollar(2)(960x640).jpg (dollár, )
dollar(2)(960x640).jpg (dollár, )

A hatalmas összeg egy régi íróasztalban volt elrejtve.

Igen szerencsés körülménynek bizonyult, hogy a nemrég vásárolt, antik íróasztal nem fért be Noah Muroff rabbi New Haven-i irodájába. Ahhoz, hogy a bútort betuszkolják a szűk ajtón először ki kellett szedni az összes fiókot, így találták meg az egyik hátfalára ragasztott műanyag tasakot, s benne százezer dollárnyi (több mint 22 millió forint) készpénzt – számolt be az esetről egy helyi hírcsatorna.

A rabbi és felesége egyből úgy gondolták, hogy helytelen lenne megtartani a hatalmas összeget, amit a mindössze 200 dollárért (40 ezer forint) vásárolt íróasztalban találtak, ezért rögtön felhívták annak eladóját. A hölgynek rögtön beugrott, hogy az örökségét évekkel ezelőtt a bútorba rejtette, majd elfeledkezett róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik