Valamikor tavaly nyáron a bolhapiacon egy sokszoknyás asszonytól elalkudtam a sámliját. Eredetileg nem akarta eladni, mert ha nem lesz sámli, akkor állva kell piacozni, de hamar rávezettem, hogy a bolhapiacon minden eladó, csak meg kell találni, mennyiért. Még csak nem is volt drága! Békebeli egyszerű fenyősámli, alaposan lemázolva a klasszikus strandkorlátkék szín zöld megfelelőjére. Ezzel kezdeni kellett valamit, gondoltam, kipróbálom a mostanában annyira divatos antikolást, koptatott shabby chic hangulatú “felújítást”.
Rövid önképzés, és mindenféle bútorfelújítós blogok nézegetése után neki is rontottam a feladványnak. A tetejét először is lecsiszoltam, a többi részén nem nyúltam a festéshez. A csiszolás fényt derített néhány kisebb-nagyobb sérülésre, repedésre. Azokat fatapasszal kijavítottam. Ha a bútort később nem festeni szeretnénk, hanem pácolni, és lakkozni, azaz olyan bevonatot szeretnénk rajta, amin látszik a fa erezete és mintája, akkor inkább folyékony fát használjunk, a faanyaghoz passzoló színárnyalatban. Fenyőhöz világosat, tölgyhöz sötétebbet, mindenféle árnyalatban lehet kapni. Mivel itt festés lesz, ráadásul több rétegben, a fatapasz a jó megoldás a javításhoz.
A fatapasszal tulajdonképpen ugyanazt csináljuk, mint a falfestés előtt a gletteléssel. A felületi sérüléseket feltöltjük, a repedéseket pedig a tapasz eltömi. Mivel a fatapasz a száradása során elég sok nedvességet veszít, összeesik egy picit, így mélyebb, több milliméteres lukak feltöltésekor több rétegben kell vele dolgozni, mire síkban lesz a felület. Utána természetesen csiszolni kell, de végül szép sima felületet kapunk, amire ráadásul a festék is jól tapad. Egy jó éles spaklira lesz szükségünk hozzá, amit a tapaszolás után alaposan mossunk el. Amig az anyag friss, egy kefével könnyen lejön a spakliról, ha viszont hagyjuk, hogy rászáradjon, már nehezebb dolgunk lesz vele.
Miután a tapaszolással elkészültem, a csiszolás után elkezdem végre festeni. Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, mindenki inkább festeni szeret, mint csiszolni. Nekem van néhány féle csiszológépem a szalagcsiszolótól kezdve, a kis kézi deltacsiszolón át az excentercsiszolóig, amikkel elég könnyű dolgom van, mégsem szeretek csiszolni. Később erre is találunk megoldást, de az egy másik írás lesz.
Mivel terveim szerint a végeredményen a régebbi festékek, koptatások is láthatóak lesznek, hogy elérjek egyfajta antikolt, öreg hatást, szerettem volna némi kontrasztot vinni a darabra. Ehhez egy egyszerű sötétbarna matt zománcfestéket használtam, amivel a sámli széleit festettem le két rétegben. Később, amikor visszacsiszoljuk a felületet, az éleken ez a sötétbarna fog előtűnni itt-ott, és van még trükk a tarsolyunkban. A két réteg barna festék után fogunk egy egyszerű viaszmécsest, és ahol szeretnénk. hogy a barna szín határozottabban tűnjön ki a fehér alól, ott egy kicsit bedörzsöljük viasszal. Így a következő fehér festékréteg azon a részen nem fog megtapadni, és könnyen le tudjuk kaparni, szinte magától fog leperegni a barnáról.
A viaszolás után két rétegben festettem le a sámlit szintén fehér matt zománcfestékkel, hogy alaposan elfedje mindenhol a barna színt, csak hogy utána újra a csiszolóval támadjak a sámlinak. Ez a típusú festék elég könnyen csiszolható, 120-as szemcsézetű papírral egy kis deltacsiszológéppel fél perc alatt vissza is csiszoltam a felületet, elég kopottas lett, több helyen még a fáig is eljutottam vele.
Végül, hogy a kész mű tartós legyen, és még egy kis kontrasztot adjak neki, színtelen lazúrral kezeltem, két rétegben. Ez egyrészt vékony bevonatot képez a bútoron, ami így akár a kertben is használható lesz, másrészt kicsit kiemeli a csiszolás során itt-ott előbukkant fafelületeket.
Legközelebb folytatom a bútorok megújítását egy másik darabbal, még jobban elmélyedünk a kamuantik világban, gyertek, kövessétek a sorozatot. Megvizsgáljuk majd, milyen a shabby chic irányzat rendkívül divatos festéke, a chalk paint (azaz kréta, vagy meszes festék), azt is, hogyan készíthetünk magunknak házilag ilyen festéket, és hogy milyen vele festeni.
