A lakberendezés nemcsak trend, de női gyagyából önkifejezési formává nőtte ki magát. Hol vannak már azok az idők, mikor úgy járt kézről-kézre a Lakáskultúra, mintha valamilyen szamizdathoz jutottunk volna? A Pinterest, a blogok, a külföldi magazinok, na meg az IKEA megtette a magáét, nemcsak arra van lehetőségünk, hogy megvegyünk egy rozsdásabb kamrakulcsot a bolhapiacon ezerötér’, de arra is, hogy tökéletesen tájidegen, toszkán stílusú házat építsünk Bivalybasznád-alsón, közvetlenül a szomszéd zsúpfedeles, verandás passzív ökoparasztháza mellé.
Ahogy az lenni szokott, elég nagy a káosz, trendek jönnek-mennek, de ahogy a sarok bárszekrény, a bonanza étkező és a kilencven négyzetméteres szuterén kikopott a divatból, és már alig emlékezünk a mozaik csempékre, úgy reménykedhetünk abban, hogy az egyszerre reneszánszukat élő különböző stílusok letisztulnak, a fejetlen utánzás helyét pedig elfoglalja az ízlés.
Én a praktikumot tartom elsősorban szem előtt: hiába tetszenek a polgári stílusú, francia ajtós, öt méteres belmagasságú hatalmas lakások, óriási ablakokkal, tág terekkel, nem nekem való. Na jó, ha lenne hozzá egy hatalmas, buja kert. Meg a kertben egy fehér filagória. Tó. Na jó, egy erdőkkel körülvett vidéki kúriába minden további nélkül beköltöznék. Ha valaki kifűtené helyettem, de legalábbis ajánlana alternatív fűtési módszert. Lehet kastély is, ha van vadszőlő meg halványsárga futórózsa. Amíg ez nincs, addig marad a praktikum és a takarékos helykihasználás.
A praktikum nemcsak azt jelenti számomra, hogy ne legyen öncélú egy bútor, vagy használati tárgy, hanem azt is, legyen letisztult, formailag és színvilágában is. Ha a praktikum annyit jelent, görgők vannak az alján, hogy könnyebben odébb tudjam taszigálni, baj van. Szintén, ha a praktikusnak mondott bútor olyan hitvány anyagból van, hogy egy nagyobb huzattól elemeire esik. Az sem baj, ha több funkciós: egy padon ne csak üljünk, pakoljunk is bele.
Aztán itt vannak a gyökerek. Nálam a vert vályog, a nyári konyha, a stelázsi és a kredenc. Kevés praktikusabb asztalt láttam a nagyanyáménál: nemcsak nagy fiókja volt, de a gyúródeszkát is az asztal lapja alá lehetett tolni. Masszív, nehéz fa asztal volt. Ugyanolyan zöldre festve, mint a kredenc. A mama annak a polcára is tett stelázsi csíkot. Senki nem vállalt érte 25 év garanciát, mégis biztos vagyok benne, hogy még engem is kiszolgálna.
Persze nem valamiféle „régen minden jobb volt” nosztalgiába akarok tespedni, már csak azért sem, mert pont a konyha az, ahol a könnyen tisztÍtható, ötletes bútorok híve vagyok. Az ott nem a paraszti romantika helye, ott fröcsögjön a zsír, spricceljen a vér, folyjon a cékla leve és robbanjon fel a kotyogós. De valahogy mégis össze kéne hozni. A filagóriás kúriát, a tanyát a nyári konyhával meg a praktikus svéd konyhát. Lehet? Nem tudom, de megpróbálom, végül is erről szól a lakberendezés, nem?
Fogom magam, hozom a gyökereimet, a tapasztalataimat, a sok hibát, amit elkövettem, összegyúrom a vágyaimmal és az egészből létrehozok valamit, amit az otthonomnak hívok. Hogy a mama terítője megférjen a dizájner csillárral.
Hogy ne attól legyen melegség és nyugalom, hogy illatmécseseket gyújtok a fürdősóval teleszórt kád körül. Hogy örüljünk az új dolgoknak, de becsüljük meg a régieket. Tudjuk, mi az a minimál stílus, de azt is, hogy a kontyos ház nem egy süti neve. Néha keressünk bútorgombhoz asztalost, és legyen bátorságunk a fukszia színű kerti széket a barokk asztalka mellé rakni.
A Hír24 Szoba-konyha rovata ezért jött létre. Fúrunk-faragunk, kipróbálunk ötleteket és megírjuk, érdemes-e belevágni. Megnézzük, divat-e idén a tapéta és mi a helyzet a színekkel. Bemutatjuk nemcsak a nagy tervezőket, de a népi építészetet is, benézünk hírességek konyhájába, és írunk arról is, melyik magyar lakberendező milyen stílusban dolgozik. Ha ötletük van, nem tudják, mi az a bútor, amit a dédi padlásán találtak, vagy az idegeikre megy, hogy az asszony negyedévente átrendezi a nappalit, írjanak nekünk a szobakonyha@24.hu e-mail címre. Várjuk!
