Ezen a héten egy lombikprogramban történt, súlyos következményekkel járó embriócsere története kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a mesterséges megtermékenyítésről kialakított véleményükről.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mit gondol a vallása a mesterséges megtermékenyítésről?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Mézes Zsolt László
Evangélikus lelkész
Minden kérdés, csakúgy mint ez is, személyre szabottan válaszolható meg, és leghitelesebben csak annak számára, akinek életében ez a kérdés felmerül.
Válaszok helyett inkább további kérdések vethetők fel, amelyek mentén ez a döntés – de bármely más döntés is – meghozható. Vajon mit mutathat nekem – leendő szülőnek – az, ha ilyen helyzet előtt állok? Ezt, csakúgy mint a további kérdéseket, senki nem tudja megválaszolni. Azt gondolom, még egy pap sem, vagy egy vallás sem. Általános útmutatás adható, de ilyen általános útmutatás igazából senkinek sem szükséges, mert, akinek szólna, az vagy benne van a helyzetben, és akkor az általánosítás nem ér semmit, vagy nincs benne, akkor meg felesleges szószaporításnak tűnik. Ami tehető: imádságban, csendben Isten elé vihetjük e kérdéseinket, és figyelhetünk arra, hogy meghalljuk-e az ő válaszát. Vagyunk-e elég érzékenyek arra, hogy meghalljuk? Mit gondolok én szülőségről, szülőségemről? Mit gondolok a gyermekről, gyermekségemről, a gyermekáldásról? Az áldásról? Ki tudom-e kényszeríteni? Ura vagyok-e, ura lehetek-e az életnek? Vagy, ha adatott ilyen lehetőség, akkor pontosan az lehet áldás számomra, hogy élek, élhetek vele? Mennyi mindebben az emberi akarat, és mennyi benne az isteni akarat?
A “vallásom”, az én utam nem mond általános válaszokat erre a kérdésre. A fontos: hogyan érint engem a kérdés? Mit indít el bennem? Milyen vágyak mentén fogalmazódik meg? Mi a gyökere? Hová vezet?
Csak e kérdések átgondolásával indulhatok el a döntés felé. Amely lehet teljesen egyértelmű is. De lehet, hogy épp egyértelműsége miatt még éretlen. Vagy éppen hogy érett.
Gandharviká Prema deví dászí (Szilaj Péterné)
Vaisnava (krisna-hívő) lelkész
A nő alapvető lételeme az anyaság megélése. Az anyává válás számára a lét tökéletességét jelenti. Sajnálatos módon ez sokszor akadályokba ütközik.
Manapság többféle módszer létezik, mely a sikertelen párokat gyermekáldáshoz juttathatja, és mindenki saját felelősségére választhat ezek közül. Nem mindegyik eljárás mondható viszont tisztának és erőszakmentesnek.
A lombikbébi program során a leendő édesanya egy igen költséges, fájdalommal járó, és pszichésen, valamint fizikálisan egyaránt megterhelő eljáráson kell átessen ahhoz, hogy testében rendellenesen több petesejt érjen egy időben. Erre azért van szükség, hogy minél nagyobb számú megtermékenyített ivarsejt álljon majd rendelkezésre. A pár napos embriók közül legfeljebb hármat, a legegészségesebbeket ültetik be az anyaméhbe. A lélek onnantól kezdve, hogy a petesejt megtermékenyül, jelen van a parányi testben, hiszen a növekedés az élet szimptómája. Vajon mi lesz azon kis élőlények sorsa, akiket anyu nem kap meg? Egy részüket lefagyasztják későbbi használatra, egy részük pedig (még leírni is borzasztó) a kozmetikaiparban „kerül felhasználásra”, mint vegyi anyag. Mindez elkerülhető, ha az anya a megtermékenyítés során annyira korlátozza a leszedett petesejtek számát, ahányat szervezetébe, tehát életébe vissza kíván/tud fogadni.
Mindeközben jelenleg is több százezer gyermek él hazánkban méltatlan körülmények, rossz lehetőségek között, szülői szeretetet nélkülözve, melyre a gyermekre vágyó sikertelen párok jó eséllyel kínálhatnának megoldást. A gyermek, szülessen bárhol, Istentől kapott ajándék, akiért az emberiség, de leginkább a szülő vállal felelősséget. Az örökbefogadás is tulajdonképpen egy asszisztált reprodukciós technika, melynek segítségével elkerülhetővé válhat az elhanyagolt, vagy bántalmazott gyermekek számának sajnálatos növekedése.
Kép forrása: Thinkstock
Dr. Tóth Csilla
Muszlim hitoktató
Az iszlám természetesnek tekinti a házaspárok gyermek utáni vágyakozását, és a meddőséget betegségnek tekinti. A betegséggel szembeni hozzáállását pedig az alábbi prófétai tanítás tükrözi: „Keressétek a gyógyulást, mert Allah nem teremtett betegséget anélkül, hogy ne teremtette volna meg a gyógymódját – kivéve az öregséget!”
Jelenlegi tudásunk és ismereteink szerint a meddőség számos formájában a gyógymód a mesterséges megtermékenyítés lehet. Az iszlámban ahhoz, hogy egy cselekedet engedélyezett legyen, minden eszköznek tisztának (vallásilag megengedettnek) kell lennie, amivel a cselekedetet véghez visszük, azaz nem hiszünk abban, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Ezek figyelembe vételével mindazon asszisztált reprodukciós eljárások engedélyezettek, amelyek megfelelnek az alábbi követelményeknek: az eljárás a férj és a feleség között történik, a férj és a feleség ivarsejtjeinek, illetve a feleség méhének alkalmazásával, a házasság időtartama alatt.
Az iszlám vallásjog (Saria) céljainak egyike a leszármazás védelme, ezért harmadik személy bevonása nem engedélyezett. Abban hiszünk, hogy a gyermekeknek férfi és nő házasságából kell születniük, és ismerniük kell származásukat. Isten azt mondja a Koránban: „Allah saját magatokból támasztott nektek feleségeket és adott nektek a feleségeitektől gyermekeket.” (16:72)
A származási kapcsolatok tisztasága és a házasság szentsége fontos alapelveinek, melyek harmadik személy bevonásával sérülnének, számos etikai problémát felvetve. (Azonban az alapelvek sérülése esetén sem megengedett – az iszlám vallásjognak az élet védelmét és a gyilkosság tilalmát megfogalmazó alapelvének értelmében – a már megfogant magzatokat megölni. Azokat ki kell hordani és a lehetőségekhez képest a legjobb körülmények között fel kell nevelni.)
A meddőség kezelésére már jelenleg is több gyógymód ismeretes, melyek sok esetben alkalmazhatók és hatékonyak – de ennek a területnek a pontosabb megismerése is még további erőfeszítéseket igényel a jelen és a jövő tudósaitól.
Végül pedig sose felejtsük el, hogy az orvos – szerény emberi tudásának megfelelően – kezel, de aki gyógyít az az Isten.
Végh József
Buddhista tanító
A test a tudat háza, hordozója, mint egy hajó, amely átviszi az embert a létforgatag tengerén. Az érző lények hajója, a korábbi tettek következményeként, mindig akkora lendülettel indul útnak, hogy külső beavatkozás nélkül elérje a túlsó partot. Az emberi élet annyiban szerencsésebb a többi létformánál, hogy a „kedvező szelek”, az „evezők” annyi lehetőséget biztosítanak, hogy akár több sikertelen próbálkozás árán is megtanulhassuk a hajónkat kormányozni.
Amit éppen teszünk, az a jövőnket készíti elő. Ebből a szempontból mindegy, hogy milyen hajót kapunk, hiszen megérdemelt ajándékunk, amelyet el kell fogadnunk, hogy szabadon rendelkezhessünk vele.
Az érző lények sokaságában mindenki kölcsönösen függ a másiktól. Így abban, hogy mikor, milyen körülmények között, milyen járművet kapunk, nem csak a mi cselekedeteink számítanak, hanem végső soron az összes, egymásnak ártó vagy segítő lény tettei is. Természetesen elsősorban a szülők tiszta szándéka, ha ez akadályokba ütközik, akkor az ennek megvalósulását segítőké, de az ő szüleiké is, és mindenkié, aki hozzájárul életük fenntartásához.
Az első pillanattól kezdve, hogy megkaptuk ezt a hajót, ez lesz az egyik legértékesebb dolog, amivel rendelkezünk, mert ez biztosítja az átkelés lehetőségét. Tudatunk a fogantatás pillanatától kezdve alakítja, hiszen testünk a mi mozdulataink és az őt körülvevő környezet hatására formálódik. Tulajdonságait génjeink tudati mozdulatainkkal kölcsönhatásban határozzák meg. A középutasok szerint egyenlő arányban számít a tudati és az anyagi összetevő, de mivel az anyag passzív, a tudat teszi meg az első mozdulatot. Más irányzatok, gyakorlataik fényében más arányokról beszélnek.
Verő Tamás
Rabbi
Az első parancsolat Mózes Öt Könyvében – a Tórában – „szaporodj és sokasodj„ előírás. Ezt az előírást, azért is fontosnak kell tekinteni, mert a 613 (TÁRJÁG MICVA) zsidó parancsolat között az első helyen szerepel. (A 613 parancsolat között kap helyet a Tíz Parancsolat, az aszeret hadibrot).
Egy zsidó ember, akkor mondhatja el magáról, hogy teljesítette ezt az előírást, ha egy fiú és egy lány gyermek is született.
A zsidó vallás szerint esküvő után megengedett a házasélet, és ettől kezdve tudják teljesíteni ezt a parancsolatot.
De mi történik, ha valamiért nem sikerül a gyermek nemzése? Minden módón törekednünk kell arra, hogy utódunk legyen, de ezt csak olyan keretek között tehetjük, ami nem károsítja saját és hitvesünk egészségét.
Vallásos körökben, annak a párnak, akiknek nem sikerül gyermeket a világra hozni, egy évtizednyi próbálkozás után megengedett a válás. Akiknek nem sikerült gyermeket nemzeni, megengedett, hogy új életet kezdjenek (ennek számos vallási, szociális, gazdasági, erkölcsi indoka van).
A liberálisabb vallási közösségekben, a nő és férfi meddőség egészségügyi problémáit, akadályait kivizsgálják, és mindent megtesznek a problémák orvoslásáért, az akadályok áthidalásáért.
Természetesen a megtermékenyítés elősegítése – ami a férj spermájának művi úton való bejuttatása – indokolt esetben elfogadható, elfogadott. Fontos kiemelni, hogy a mesterséges megtermékenyítés, ha megengedett, csakis a házaspár tagjainak részvételével történhet.
