Élet-Stílus

Átütő sikert értek el az Alzheimer-kór kutatói

Először alkalmaztak sikerrel génterápiát Alzheimer-kór ellen egereknél - jelentette be a Barcelonai Autonóm Egyetem.

Az eredmények alapján a kutatók azt remélik, az eljárás embernél is sikeres lehet, és segítségével gyógyszert fejleszthetnek az igen elterjedt és eddig gyógyíthatatlan elbutulással járó kór ellen – írták a kutatók a The Journal of Neuroscience című szaklap friss számában közzétett tanulmányukban.

Az egyetem neurológusainak Carlos Saura vezette kutatócsoportja a kísérleti állatok agyának hippokampusz nevű részébe olyan gént fecskendezett, amelyik egy bizonyos fehérje termelődését serkenti. Alzheimer-kóros betegeknél egy káros folyamat következtében a fehérje termelődése leáll.

Az egereknél alkalmazott eljárással sikeresen “konszolidálták a hosszú távú memóriát” – hangsúlyozta az egyetem közleménye. Saura szerint ha kiderül, hogy a gyógymód embereknél is működik, akkor sikerülne “újraéleszteni az alvó emlékezetet”.

Az Alzheimer-kóros betegek memóriája folyamatosan leépül. A kór jelenleg a világon több mint 35 millió embert sújt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2012-es jelentése szerint évente 7,7 millió az új megbetegedések száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik