Élet-Stílus

Vérvizsgálat jelezheti előre az Alzheimert

Amerikai kutatók kifejlesztettek egy tesztet, amelynek köszönhetően vérvizsgálatból megállapítható, hogy valakiben kifejlődik-e az Alzheimer-kór – számolt be a hírről a CNN, a Nature Medicine nevű orvosi lapban megjelent tanulmányra hivatkozva.

A kutatók távlati célja, hogy teszt eljusson a rendelőkbe is, és kiváltsa a drágább és kockázatosabb vizsgálatokat, amelyekkel az Alzheimer jelenleg kimutatható.

„Ez egy potenciális áttörés lehet, amely megváltoztatja a játékszabályokat. Nagyon lelkes vagyok” – mondta Dr. Howard Federoff neurológus, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók először nem tudták, mit kell keresniük, ezért próbaképp a különféle zsírok szintjét kezdték el mérni több száz, 70 év fölötti ember vérmintájában, ez tűnt ugyanis a legegyszerűbb eljárásnak. Öt évvel később 28 idősnél jelentkeztek az Alzheimer tünetei.

A tudósok úgy találták, hogy a vizsgált betegeknél egyes lipidek (szám szerint 10) szintje alacsonyabb, mint egészséges társaiké. Hogy megerősítsék elképzelésüket az eredményeket összevetették 54 olyan beteggel, akinél már korábban kialakult a kór. A lipidszintek náluk is alacsonyabbak voltak.

Összességében a vizsgálat 90 százalékos biztonsággal állapította meg, hogy valaki alzheimeres lesz-e vagy sem.

A kutatók most 40-50 éves páciensekkel kísérleteznek, igaz ebből csak évek múltán lehet kézzel fogható eredmény. Ha beigazolódnak a várakozások, akkor az Alzheimer előrejelzésének „Szent Grálját” találhatták meg – állítják a tudósok.

Az amerikai Alzheimer Társaság üdvözölte a tanulmányt, de jelezte: még nagyon sok munka van hátra addig, míg a vizsgálati eljárás mindennapossá válhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik