Élet-Stílus

A világ kedvenc úti céljai között Budapest

Az utazók szavazatai alapján került be a magyar főváros a top 25-be.

A világ huszonegyedik legkedveltebb úti célja lett Budapest, a legnagyobb turisztikai közösségi portál, a Tripadvisor felhasználóinak szavazatai alapján. A legkedveltebb város 2014-ben az Európa, és Ázsia határán fekvő, törökországi Isztambul lett.

A Tripadvisor a világ legtöbbet használt turisztikai közösségi portálja. Segítségével a felhasználók értékelnek és véleményeznek, városokat, éttermeket, szállodákat, látványosságokat, és tulajdonképpen mindent, amit egy nyaraláshoz kapcsolható. Toplistái azért rendkívül fontosak, mert nem egy ismeretlen zsűri dönt a helyezésekről, megfoghatatlan szempontok alapján, hanem maguk az utazók, aszerint, hogy mennyire érezték jól magukat egy adott helyen.

A világ legkedveltebb célállomásai ebben az évben Isztambul után, Róma, London, Peking, és Prága. Utóbbi picit elgondolkodtató, hiszen a cseh, és a magyar fővárosoknak nagyon hasonlóan az adottságai. A huszonegyedik helyen tanyázó Budapestet elsősorban a termál forrásai, és fürdői, valamint építészeti kincsei miatt ajánlják az utazóknak. A Duna Királynőjeként aposztrofált magyar főváros egyébként olyan helyeket előzött meg, mint: Sydney, Liszabon, a thaiföldi Chiang Mai, és San Francisco. A teljes listát IDE kattintva éri el.

Az úti célokén kívül, még három toplistát készített idén a Tripadvisor: a legjobb szállodákét, tengerpartokét, és szigetekét. A hotelek között nem találunk magyart, egy svájci , egy Hong Kong-i, és egy maldív-szigeteki végzett dobogós helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik