Élet-Stílus

Belehalt a tüsszentésbe egy 17 éves fiú

A kamasz agyvérzést kapott, miután ébredés után hatszor is tüsszentett. Hiába vitték kórházba, már nem tudtak rajta segíteni.

Amikor az alig 18 éves Liam Andrews aznap reggel fejfájásra panaszkodva jött le a szobájából, 35 éves édesanyja, Suzanne nem gondolt semmi rosszra. Azt mondja, fiával korábban is előfordult már, hogy fejfájásra panaszkodott, ezért akkor is – mint ilyenkor mindig – kikészített neki egy pohár vizet és egy szem aszpirint.

„Amikor leült az asztalhoz, hogy megigya a vizét, elmondta, hogy azután kezdett fájni a feje, hogy hatszor egymás után tüsszentett, miután felébredt” – emlékszik vissza utolsó beszélgetésükre az édesanya. Suzanne a Daily Mail című brit lapnak azt is elmondta, fia állapota azután fordult igazán rosszra, miután megitta a vizet. „Egyre csak azt kiabálta, hogy hasogat a feje, majd a földre zuhant és rángatózni kezdett.”

Kép forrása: The Daily Mail

Miután az állapota súlyosra fordult, Suzanne azonnal értesítette a mentőket, akik néhány perc múlva a helyszínre értek. Liamet azonnal kórházba vitték, és azonnal megműtötték. Kiderült, hogy a tüsszentés miatt megrepedt egy ér az agyában, ami súlyos vérzést okozott, ám hiába tettek meg minden tőlük telhetőt a sebészek, Liam 4 nap múlva, éppen az öccse 12. születésnapján, belehalt az agyvérzésbe.

„Órákig vártam, miután bevitték a műtőbe. Képtelen voltam másra gondolni, csak arra, hogy a fiamnak szüksége van rám. A beavatkozás után négy napig feküdt az intenzív osztályon, majd meghalt.  Amikor az orvosai közölték velem a rossz hírt, teljesen összetörtem. Nem akartam elhinni, hogy a teljesen egészséges, életerős nagyfiam egy olyan betegségbe halt bele, amibe idősebb emberek szoktak” – meséli, majd hozzáteszi, csak az enyhítette valamelyest a fájdalmát, hogy Liam halála hat másik embernek az életet jelentette.

A 17 éves fiú ugyanis regisztrált szervdonor volt, vagyis hozzájárult, hogy halála után egyes szerveit életmentésre használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik