Élet-Stílus

Rózsaszín bugyi és fazékverés

Mi hoz szerencsét az újévre? Babonák és vicces szokások a föld minden tájáról.

Ön mit tesz azért szilveszter éjjelén, hogy szerencsés legyen a következő éve? Lencsét eszik a gazdagságért? Kerüli a csirkéből készült ételt, ami elkaparhatja a szerencséjét? Újév hajnalán igyekszik elsőként friss vízben mosakodni az egészsége érdekében?

Magyarországon számos fura, de józan paraszti ésszel teljesen logikus szokás kötődik szilveszter éjjeléhez, illetve az újév első hajnalához. Nincs ez másképp a világ többi pontján sem, szinte mindenütt léteznek babonás rituálék, amikkel az emberek megpróbálják pozitív irányban befolyásolni következő sorsukat a következő évben. A Buzzfeed ezekből gyűjtötte össze a legérdekesebbeket:

Argentína

Férfiaknak és nőknek egyaránt tanácsos vadonatúj, rózsaszín fehérneműben átmulatni magukat az új évbe, mert azzal bevonzzák a szerelmet magukhoz a következő évre.


Fotó: Flickr / Helga Weber

Pontban éjfélkor pedig lehet, hogy jobb nem egyből egymás nyakába borulni és csókot váltani, hanem rögtön lépni egyet, mégpedig jobb lábbal előre, hogy szerencsésen haladhassunk át az újéven!

Brazília

A fehérneműről nem szólnak feljegyzések, ki tudja, a klíma és a brazil vérmérséklet talán szükségtelenné is teszi a viseletét, a ruha viszont mindenképpen fehér, mert attól megijednek a rossz szellemek.

A fehér ruhában viszont le kell menni a partra és, hogy könnyedén legyőzzük az akadályokat, át kell ugrani hét hullámot a, vagyis hét minden napjáért egyet. Nem árt, ha viszünk magunkkal virágokat is és a tengerbe szórjuk, vagyis Lemanja Istennőnek ajándékozzuk őket! Vigyázzunk, mert ha a hullámok visszaadják az ajándékot, azt jelenti, hogy nem tetszettek az Istennőnek. Nem tudjuk, hogy a biztos siker érdekében szabad-e követ kötni az adományra, de valószínűleg csalásnak számít.

Chile

Ha valami bizonyíthatja, hogy az újévi szokásoknak van értelme, talán az, ha kiderül, hogy a világ átellenes pontjain, egymástól függetlenül ugyanaz a szokás alakul ki. Márpedig Chileben, csakúgy mint Magyarországon a lencseevés van szokásban. A dél amerikai országban legalább egy kanállal meg kell ennie annak, aki pénzügyi helyzetének javulását várja az újévtől. Előtte azonban érdemes kiseperni az egész házat, hogy eltávolítsuk belőle a rossz energiákat.

Kolumbia

Aki mesés utazásokra vágyik az szilveszter éjjelén fog egy üres bőröndöt, és körbesétál a környéken, hogy az újévben világot láthasson.

Oroszország

Az oroszok egy már-már a fekete mágia határait súroló szertartást végeznek el szilveszter éjjelén. Egy papír fecnire felírják szívük legtitkosabb vágyát, majd a meggyújtják, és a hamut egy pohár pezsgőbe szórják, amit aztán egy hajtásra kiisznak, majd az újévben várják, hogy a kívánságuk teljesüljön.


Fotó: Northfoto

Skócia

A skótok elsősorban természetesen isznak, lehetőleg minél több, és minél jobb whiskyt. Ezentúl szomszédokat látogatnak, s ehhez a szokáshoz kapcsolódnak babonáik is. Fontos, hogy ki lépi át egy ház küszöbét elsőként éjfél után. A jó ember, főleg ha sötét hajú, és férfi, aki ráadásul ajándékot is hoz (kenyeret, whiskyt, vagy aprópénzt) szerencsét hoz, míg egy világos hajú nő egyenértékű a katasztrófával. Skóciába lehet cselezni is: a ház lakója is érkezhet először a házba, csak éjfél előtt ki kell mennie, és csak az után mehet vissza, hogy az óra elütötte az éjfélt.

Spanyolország

Szőlőt esznek a szerencséért és a gazdagságért szilveszter éjjelén, az éjélt ütő óra minden kondulására egy-egy szemet, vagyis összesen tizenkettőt. A spanyol boltokban külön erre a célra gyártott 12 szemes szőlőpakkokat lehet kapni.

Új Zéland

Míg Európában a mulattság zajával, petárdákkal és tűzijátékkal igyekszünk elűzni az újévből a rossz szellemeket, Új Zélandon még egy lapáttal rátesznek és lábasat és fazekakat ütlegelnek amilyen hangosan csak tudnak.


Fotó: Flickr / Paul A. Fagan

Ha figyelmesen végigolvassuk a listát, rá kell jönnünk, hogy bár nem egyszerű, de biztos, ami biztos végig lehet csinálni az összes népszokást. Némi logisztikát igényel, de abszolút kivitelezhető! Ha mégis úgy dönt, hogy inkább a saját módszereiben  bízik, írja meg kommentben, Ön mi csinál szilveszterkor egy szerencsés újév reményében!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik