Pénzügy

Hosszasan élvezkedünk idén szilveszterkor

Fogyóban vannak a szilveszteri programokkal készülő szálláshelyek. Szóval ha nem szeretné otthon tölteni az év végi ünnepeket, jó, ha mielőbb lefoglalja szállását. Íme egy kis kedvcsináló!

Sietniük kell mindazoknak, akik az ünnepeket egy kellemes kikapcsolódást biztosító szálláshelyen kívánják eltölteni. A Szallas.hu friss adatai szerint ugyanis a karácsonyi és szilveszteri időszakra már október elején megindult a foglalás, a két ünnep között pedig már szinte lehetetlen lesz programokat is kínáló szálláshelyet találni szilveszterre.

A külföldiek körében egyébként egyértelműen a bulikkal telített Budapest a legnépszerűbb, ők a fővárosban jellemzően 4-5 napot töltenek el szilveszterkor. „A belföldi utazók – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a fürdővárosokat keresik fel, a tíz leggyakrabban választott utazási célpont közül 7 tartozik ebbe a kategóriába” – tudtuk meg a Szallas.hu ügyvezető igazgatójától, Varga Zoltántól.

Ide utazunk szilveszterkor

A toplistát Budapest nyitja, majd az Év Turisztikai Településének választott Hajdúszoboszló, Eger, Sopron és Gyula követi. Zalakaros, Sárvár, Hévíz és Miskolctapolca évek óta szintén ott van a top tízben, míg új belépőként Egerszalók szerepel a 10. helyen.

2012 / 2013 Budapesten
Fotó: MTI / Kovács Attila

A szállásfoglalók körében szilveszterkor a legkedveltebb szolgáltatás az ünnepi vacsora, ugyanakkor a szálláshelyek többsége extra csomagajánlattal is készül, ezek kategória függvényében nagy szórást mutatnak.

„A baráti társaságoknál nagyon népszerű vendégházaknál, apartmanoknál ez jellemzően valamilyen kisebb ajándékot, például welcome drinket jelent. A szállodáknál a szilveszteri éjszakához már komoly, akár sztárfellépőt is felvonultató program dukál, de olyan hotel is akad, mely ezen felül még gyógynövényes párnával is kedveskedik az év utolsó napját náluk töltő vendégnek” – tette hozzá a másik ügyvezető, Szigetvári József. A szakember szerint idén egyébként megduplázódott a karácsonyi ajándékként vásárolható csomagajánlatok eladása is, jellemzően 45 ezer forint értékű meglepetésüdülés kerül majd a fa alá.

Ezek lesznek a legforgalmasabb napok

Az óévet legolcsóbban motelben lehet búcsúztatni, ahol az 1 napra jutó átlagos foglalási érték 5000 forint, míg a már említett extra programokkal készülő szállodáknál 27 ezerhez közelít. Tavalyhoz képest egyébként mintegy 10 százalékkal, 21 300 forintra nőtt a SZÉP-kártyával fizetett szállásfoglalások átlagértéke, s úgy tűnik, hogy idén sokan meg is hosszabbítják a szilveszter utáni pihenést.

„2014-ben az újév napja a munkahét közepére, szerdára esik. Az eddigi adatok alapján viszonylag sokan döntöttek úgy, hogy elnyújtják a pihenőt, a szilveszteri foglalások közel harmada ugyanis a január 2-ai és 3-ai időpontot is magába foglalja” – árulta le Varga Zoltán.

A Szallas.hu képviselője hozzátette, hogy a pihenni utazók miatt jelenleg december 26. és a december 31. látszik nagyon forgalmas napnak a közlekedésben, míg visszafelé január 1-jén és 2-án számíthatunk több autósra. 2014-ben egyébként 5 hosszú hétvége lesz, ami a Szallas.hu tapasztalatai alapján nagyon kedvezően hat a belföldi turisztikai piacra, mely a becslések szerint idén mintegy 6 százalékkal bővült.

Top 10 belföldi utazási célpont az ünnepek idején

1. Budapest (3.)
2. Hajdúszoboszló (1.)
3. Eger (2.)
4. Sopron (7.)
5. Gyula (4.)
6. Zalakaros (6.)
7. Sárvár (8.)
8. Hévíz (5.)
9. Miskolctapolca (9.)
10. Egerszalók (-)

(Zárójelben a 2012-es helyezések)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik