Élet-Stílus

8,2 millióan haltak meg rákban tavaly

mellvizsgálat (mellvizsgálat)
mellvizsgálat (mellvizsgálat)

Drámaian nőtt a mellrákos megbetegedések száma - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségének (IARC) jelentéséből.

Az IARC GLOBOCAN 2012 elnevezésű jelentése a rák 28 különböző változatának 184 országban való előfordulásáról készíti el a legfrissebb becsléseket, és áttekinti, mekkora globális terhet ró a kór a világra.

A rák okozta halálozások száma 2012-ben 8 százalékkal, 8,2 millióra emelkedett az előző jelentésben vizsgált 2008-as évhez képest. Mellrák miatt veszítette életét 522 ezer nő 2012-ben, ez pedig 14 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest.

A mellrák a világ kevésbé fejlett országaiban a daganatos betegségek vezető haláloka, részben azért, mert az életmód változása növeli az új megbetegedések számát, részben pedig azért, mert a kór gyógyításának fejlett eljárásai nem jutnak el azokhoz a nőkhöz, akik ezekben a térségekben élnek – közölte David Forman, az IARC rákkal kapcsolatos adatokat gyűjtő részlegének vezetője.

Becsléseik szerint 14,1 millió embernél alakult ki rákos daganat 2012-ben, míg 2008-ban a Föld 12,7 millió lakosát betegítette meg a kór. Az elmúlt évben 1,7 millió nőnél állapítottak meg mellrákot, ez több mint 20 százalékos emelkedést jelent 2008-hoz képest. A jelentés szerint a világ férfi és női lakosságánál együttesen leggyakrabban diagnosztizált rákfajták a tüdő-, a mell-, valamint a vastag- és a végbélrák. A rákos halálozások leggyakoribb oka a tüdő, a máj és a gyomor rosszindulatú daganata.

20 millióhoz közelíthet a megbetegedések száma

Az IARC szakértői a rákos megbetegedések “lényeges emelkedését” várják az egész világon: előrejelzéseik szerint a népesség globális növekedése és idősödése miatt 2025-re az évente diagnosztizált esetek száma 19,3 millióra szökhet fel.
A világban tapasztalható folyamatok azt jelzik, hogy a fejlődő országok gyors társadalmi és gazdasági változásokon mennek keresztül, és a gazdagabb országokra jellemző életmód átvétele miatt növekszik a szaporodással, a táplálkozással és a hormonműködéssel kapcsolatos rákos megbetegedések terhe.

Az IARC jelentése szerint az évente diagnosztizált új rákos esetek száma a világ legtöbb térségében nő, ám “óriási egyenlőtlenségek” tapasztalhatók a gazdag és szegény országok között. Noha az új esetek száma továbbra is a fejlettebb térségekben magasabb, a halálozási arány az elmaradottabb országokban rosszabb, mivel ott a daganatot gyakran túl későn fedezik fel.

Az egyenlőtlenségek egyik kirívó példája a méhnyakrák, amely évente afrikai nők százezreinek halálához vezet. A betegségek számát sikeresen lehet csökkenteni megelőző védőoltással, és gyógyítása is lehetséges, ha szűréssel időben felismerik. Fekete-Afrikában 100 ezer nő közül 34,8-nál diagnosztizálnak évente méhnyakrákot, és 22,5-en bele is halnak a betegségbe. Ugyanekkor Észak-Amerikában 100 ezer nőből 6,6-nál fedezik fel a kórt, amelybe 2,5 hal bele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik