Élet-Stílus

A rák sem tudta megállítani a 13 éves sportolót

A kislánynál 12 éves korában diagnosztizáltak a leukémiát, de egy pillanatig se gondolta, hogy a betegség legyőzheti őt.

Alig töltötte be a 12. születésnapját, amikor az aktív sportoló Kate Fosternél súlyos betegséget diagnosztizáltak. Mint kiderült a kislány leukémiás, az orvosok pedig azonnal megkezdték a kezelését, melynek során végül elvesztette az egyik lábát. Ahogy az a vele készült interjúból kiderült, az egyik beavatkozás során húsevő baktérium támadta meg, ezért kellett az orvosoknak amputálniuk.

Kate-et azonban ez sem fogta vissza. Miután elég erős lett, azonnal visszatért az edzőterembe és felnőtteket megszégyenítő elszántsággal küzdött a gyógyulásáért. Az edzője szerint a kislány vasakaratának köszönheti, hogy legyőzte a betegséget.

„Miután legyőzte a gyilkos kórt, Kate úgy döntött, hogy segítséget szerez a kórháznak, ahol kezelték. A Cross Fitt Games, éppen a világ legjobb férfi és női sportolóját kereste a kórházon belül is. Kate habozás nélkül elkérte a mikrofont, és tökéletes magabiztossággal beszélt több ezres tömeg előtt a láb protéziséről, méltatta a kórházat, és azonnali segítséget kért részükre, különös tekintettel a gyermek rák gyógyítására. Fizikailag egy apró gyermek volt előttük, de tiszteletet parancsoló modora, bizalomgerjesztő mosolya egyáltalán nem egy apró tinédzsert formázott. “3, 2, 1 … Indulás!” – adta ki Kate a parancsot, és ezzel a Cross Hope adománygyűjtési akcióját meg is nyitotta.

Kíváncsi Kate történetének folytatására? Szeretné tudni, mi a kislány legnagyobb álma és hogy az megvalósulhat-e? Olvassa el a Zacc blogon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik