Élet-Stílus

Hamburgból Vegaburg?

Komolyan átkeresztelnék a várost az állatvédők.

Vegaburg. Ha minden úgy történne, ahogy a radikális, olykor bizarr elképzeléseivel, vagy enyhe túlzásaival a címlapokra kerülő PETA (People for the Ethical Treatment of Animals, Emberek az Állatokkal szembeni Etikus Bánásmódért) aktivistái elképzelik, így hívnák Hamburg városát a jövőben.

„Az ajánlatuk annyira komoly, mint egy szívroham” – mondta a Times of India amerikai kiadásának, a szervezet szóvivője arról a levélről, melyet a New York államban fekvő városka, Hamburg vezetőinek írtak. A levélben kifejtik, hogy szerintük nem szerencsés, ha a város nevéhez egy egészségtelen étel, és számtalan ártatlanul meggyilkolt marha képe társul ezért hajlandók tizenötezer dollárral (valamivel több, mint hárommillió forint) hozzájárulni az iskolai étkeztetés megreformálásához, ha várost átkeresztelik Hamburgról, Vegaburgra.

A hamburgiak nem igazán ájultak el a nagylelkű ajánlattól, s azt üzenték a PETA-nak, hogy köszönik, de a maguk részéről büszkék a városukra és hagyományaikra. A helyi legendárium szerint, az 1812-ben alapított városka az igazi otthona és névadója az amerikai nemzeti eledelnek, a hamburgernek, melynek tiszteletére minden évben hatalmas fesztivált rendeznek.

Arról, hogy a PETA-nak eszébe jutott-e egy hasonló ajánlattal megkeresni a németországi Hamburg vezetőit, egyelőre nincs információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik