Belföld

Kijelentései miatt törölték Alföldi Facebook-oldalát?

A Nemzeti Színház korábbi igazgatója a hétvégén a bécsi Burgtheater 125 éves fennállása alkalmából rendezett konferencián szólalt fel, mára több tízezres rajongói oldala elérhetetlenné vált a legnagyobb közösségi oldalon.

Alföldi Róbert Bécsben elmondta, hogy huszonöt éve dolgozik a színház világában, a szocializmus ideje alatt kezdte meg pályafutását, de soha semmilyen társadalmi rendszer vagy szakmai szervezet nem gátolta abban, hogy azt mutassa meg a munkáiban, amit szeretne. A volt színházigazgató hozzátette, a szabadság számára természetes állapot volt – eddig. „Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással. A kritikai gondolkodás, a kérdezés, a figyelem a társadalom állapotára, a történelmünkkel való elkerülhetetlen szembenézés, vállalása önmagunknak – mindez keresztényietlen, gyáva, perverz, dekadens, provokáló művészi és értelmiségi, sőt állampolgári viselkedésnek minősül, és ezért inkább csak eltűrhető, de nem elfogadott” – állítja Alföldi.

Sértődés van mindenhol

A mai színházi vezetőkről is megvan a véleménye Alföldinek, szerinte azok mindegyike az uralkodó politikai hatalom kegyeltje, továbbá mindegyikük meg van sértődve valamiért. „Ki azért, mert úgy gondolja, hogy szakmailag el volt nyomva az elmúlt évtizedekben, ki azért, mert kisebbségi létben volt kénytelen megélni magyarságát, ki azért, mert évekkel ezelőtt valaki azok közül, akik megkérdőjelezhetetlen szakmai minőséget képviseltek, nem nyilatkozott róla szépen” – írta le a színházi közállapotokat.


Fotó: Neményi Márton

A művészi szabadságról a ma az X-faktor mentoraként dolgozó színész-rendező elmondta, hogy nem tudja, létezik-e ilyesmi hazánkban, de mindenki előtt ott a választás lehetősége. „Mindenki, aki ma a magyar színházművészetben működik, biztos vagyok benne, hogy azt gondolja: ő a szabadságot választotta” – tette hozzá.

„A lelkem elkezdett rohadni”

Előadása vége felé Alföldi beszélt saját magáról is, arról, hogy ő a Nemzeti élén megvívta a saját harcát a politikával, az irigységgel és a butasággal szemben. „Szinte büszke lehetnék és különbnek tarthatnám magamat másoknál” – tette hozzá. Majd beszédét azzal zárta: „Ugyanazon szabályok szerint működöm, mint amiket fájón és kétségbeesve elutasítok. Belekerültem a játszmába. És a lelkem a nagy szabadságban elkezdett rohadni. Nem tudok a szerelemről előadást csinálni, mert csak és kizárólag, szinte már hisztérikusan csak és kizárólag arról tudok beszélni, hogy mi történik az országomban. Ugyanolyan harcossá váltam, mint a kultúrharcosok. Nem vagyok szabad. Elvesztettem a szabadságomat. Pörgök magam körül, már nem is látok rendesen, mert nem a világot nézem, hanem az ügyet, ami elveszni látszik. De ha bármilyen ideológia veszi át – akár kimondva, akár kimondatlanul – a valódi emberi közlés helyét a színházban, ott nagy baj van.”

Eltűnt a legnagyobb számú rajongótábor

A korábban az Alföldi újabb Nemzeti Színház-as igazgatói ciklusáért kampányoló Újra Alföldi Facebook-oldal jelentette be nemrég, hogy eltűnt a legnépszerűbb Alföldi-oldal, aminek a Google keresője szerint majdnem ötvenezer lájkolója van. Vagyis – most úgy néz ki – volt.

Az Alföldi Róbert nevével fémjelzett legnagyobb Facebook oldal elérhetetlenné vált. Bár részleteket nem ismerünk, ez olyankor szokott történni, amikor egy oldalt sok feljelentés ér a Facebooknál, és függetlenül azok valóságtartalmától, az oldalt ilyenkor átmenetileg lekapcsolják, amíg az ezeket ki nem vizsgálják. Mindenesetre érdekes az időbeli egybeesés a Facebook oldal elérhetetlenné válása és Alföldi Burgtheaterben tartott beszéde között (erről részletesen holnap). Az oldal üzemeltetője és a lájkolók ilyenkor a Facebookhoz fordulhatnak az oldal eredeti állapotába történő visszahelyezéséért. Ha ennek valaki tudja a menetét, akkor kérjük, írja le kommentben. Köszönjük.

 

Nem ez az első eset

Az Orbán lapjáról kitiltottak társasága nevű Facebook-csoport is került már hasonló helyzetbe, ők is eltűntek egy időre a Facebookról, szintén nem tudni, hogy miért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik