Élet-Stílus

A popcorn véd a mozis reklámoktól

Popcorn mozi (popcorn, mozi, )
Popcorn mozi (popcorn, mozi, )

A filmek előtt levetített reklámok nem érik el hatásukat a pattogatott kukoricát majszoló mozisközönségnél.

Ezt állítják a kölni egyetem kutatói, akik szerint a rágó mozdulatok megakadályozzák, hogy új márkaneveket jegyezzenek meg a moziban ülő nézők – írta a Guardian és a BBC, a Journal of Consumer Psychology című pszichológiai szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva.

Mindezt azért, mert új szavakat – mint a reklámozott termék nevét – úgy jegyzünk meg, hogy mikor először halljuk, szájunkkal önkéntelenül is utánozzuk azok kiejtését. Majd utána minden egyes alkalommal, amikor találkozunk a névvel, szájukkal tudat alatt gyakoroljuk a kiejtését. És ez az a mozdulat, amit a pattogatott kukorica rágcsálása megakadályoz, immunissá téve minket a reklámokkal szemben.

A kutatók kísérlettel bizonyították a popcorn „káros” hatását a reklámokra. 96 embert hívtak el egy mozifilmre, amelyet számukra ismeretlen termékek reklámjai előztek meg. A tesztalanyok fele pattogatott kukoricát kapott, a többiek pedig csak egy kockacukrot. Egy héttel később kimutatták, hogy a popcorn zabáló emberekre semmiféle hatással nem voltak a reklámozott termékek, nem úgy, mint a kockacukros csoportba tartozó nézőkre.

Egy második kísérletbe már 188 embert vontak be, akik az elsőhöz hasonlóan voltak felosztva popcornos és kockacukros csoportokra, csak nekik jótékonysági szervezetek hirdetéseit mutatták, majd pénzt adtak mindenkinek, hogy adományozzanak. A kockacukrosok inkább a reklámozott szervezeteknek utaltak pénzt, míg a pattogatott kukoricás csoportnál ez nem történt meg.

Az egyik kutató elmondása szerint a kísérlet eredménye leginkább az új márkanevek bevezetésénél lényeges, és még azt is kijelentette: még az is lehet, hogy a reklámozók megpróbálják elérni a pattogatott kukoricák kitiltását a mozikból, amikor egy új terméket akarnak bevezetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik