Élet-Stílus

Vérrel és szőrrel a kényszer ellen (18+)

A feminista legjobb fegyvere a botrány

Azt gondolnánk, hogy a modern, demokratikus jogállamokban a női jogokért küzdő feminizmus feleslegessé vált, ám a sztereotípiák, és a társadalmi kényszerek ellen ma is sokan küzdenek, olykor egészen meghökkentő eszközökkel!

Emlékeznek még arra, hogy a nők egykor elégették a melltartóikat, mert a társadalom által rájuk kényszerített béklyóként tekintettek rájuk? Néhány év múlva, főleg az AIDS felbukkanásának köszönhetően lecsillapodott a hatvanas évek végének vad szexuális szabadsága, a tabuk zabolázatlan ledöntésének korszaka. Mára a következő, a kétezres évek elejét uraló irányzat is letűnni látszik: 1994-ben egy brit újságíró írja le először a „metroszexuális” szót, egy új férfitípus jellemzésére. A nagyvárosban élő, egyedülálló férfi átvéve a nők, illetve a meleg társadalom szokásait, egyre többet ad a külsejére, egész testen szőrtelenít, manikűröshöz, kozmetikushoz jár és kínosan ügyel rá, hogy öltözködésében ne maradjon le a divatlapok által diktált legfrissebb trendtől.  Ez a korszakban – talán mert még a nyugati társadalmakra is, még mindig a férfidominancia jellemző – nyoma sincs a lázadásnak, speciális helyzetektől eltekintve, egy hím különösebb kockázat lehet feminin.

Napjainkban több szempontból is fordul a kocka: újra kimegy a divatból a borotva és újra a hölgyeké a kezdeményezés. Nekik viszont a tízes évek elején is küzdeniük kell, ha ősi tabukat akarnak megdönteni. A korszakhoz igazodva leginkább úgy, hogy figyelemfelkeltéssel, botránnyal kavarják fel a társadalmi elvárások állóvizét.

A Mother London nevű angol kreatív ügynökség, együttműködésben feminista szervezetekkel, október 3-án indította el a Project Bush (Bokor Projekt) című akcióját – írja weblapján a The Drum című magazin. A cél, hogy lehető legtöbb nő intimkertjéről – legyenek azok öregek, fiatalok, feketék, fehérek, vagy barnák – gyűjtsenek szigorúan anonim fotókat, hogy a változatosság, a szőrzettel együtt látható teljesség, és a változatosság szépségét majd egy kiállításon bemutassák. A cél, hogy a nők többé ne érezzék kényszernek a szeméremfrizura hordást, vagy a teljes csupaszítást.

Közben az óceán túlpartján, egy húszéves kanadai művész, Petra Collins meghökkentő felsőt tervezett. A grafikán egy menstruációs ciklusa alatt maszturbáló nő nemi szerve látható. A póló a havi vérzéssel kapcsolatos társadalmi tabukat kívánja ledönteni. A pólókból befolyó összeg felével a kizárólag női művészek munkáit bemutató The Ardorous című weblapot támogatja majd. A weblapot böngészve olyan bizarr alkotásokra bukkanhatunk, mint Arvida Bystrom “There Will Be Blood” című fotósorozata, mely hétköznapi helyzetekben mutat be vérző nőket, szintén tőle a szőrösödni kezdő kamaszlányokat ábrázoló “Lolita” sorozatot, vagy Rhiannon Schneiderman “Lady Manes” című önarcképeit, melyeken parókát combjai között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik