Élet-Stílus

Budapest a spórolós turisták álma Európában

budapest (budapest, )
budapest (budapest, )

A magyar főváros a legolcsóbb Európában, ha valaki rövid kikapcsolódásra vágyik – írta a The Guardian című brit lap csütörtökön.

A napokban a lakosok becsületessége miatt került a címlapokra Budapest, most pedig szálláshelyként felkínált lakásainak alacsony árairól írnak Angliában.

Rövid időre meglátogatna egy európai nagyvárost, és közben nem szeretne elbúcsúzni az összes megtakarításától sem? Az ideális turisztikai célpont: Budapest – olvasható az újságban, a Housetrip nevű, szálláshelyeket kínáló honlapra hivatkozva.

A portál, amelyen keresztül bárki nyaralni vágyók rendelkezésére bocsáthatja saját lakását, és szabadon válogathat a világszerte szálláshelyként felkínált lakások közül, úgy találta: Budapesten egy rövid, két éjszakás látogatás csupán 139 fontba (mintegy 50 ezer forint) kerül. Ez az összeg tartalmazza a menettérti repülőjegy, néhány alapvető biztosítás, az olcsó étkezés és a helyi közlekedés árát, és az európai nagyvárosok közötti összehasonlításban nem találni ennél kedvezőbbet.

Fotók: Shutterstock

Évbúcsúztatásra inkább máshova menjenek

Az újév az egyetlen időszak, amikor nem Budapestet ajánlja a honlap a pénzükkel okosan gazdálkodni kívánó utazóknak, mivel ilyenkor felszökik a menettérti repülőjegy ára. Ezzel szemben a Housetrip szerint Horvátország – amely korábban olcsó tengerparti turisztikai célpontnak számított – a legdrágább üdülési helyszínné avanzsált, ugyanis ha valaki egy rövidebb, két éjszakás látogatásra Dubrovnik vagy Split városába utazik, a legolcsóbb választási lehetőségekkel számolva is az első esetben 327 fontot (mintegy 137 ezer forint), míg a második esetben 286 fontot (mintegy 101 ezer forint) kénytelen kivenni a zsebéből.

Ha valaki az újév időszakára tervez egy rövid kirándulást, a honlap Barcelonát és Berlint ajánlja, de a szerelmesek napján, Valentin-napon már újra Budapest a befutó. A magyar fővárost szorosan követi Lisszabon és Barcelona.

Két spanyol város került még a dobogóra

A legolcsóbb nagyvárosi úti célokat felsoroló listán második helyen találjuk a spanyol Madridot, ezt követi a katalánok fővárosa, Barcelona, majd a francia Riviéra gyöngyszeme, Nizza és végül az Európai Unió központja, Brüsszel. Ha az eddigi úti célok nem lettek volna elég meglepőek, Párizst is megtaláljuk az olcsó európai nagyvárosokat felvonultató lehetőségek között, ahol már 165 font (mintegy 59 ezer forint) elköltése esetén eltölthetünk két éjszakát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik