Élet-Stílus

Szűzlányok vérét akarják

Felhívást tett közzé a pekingi Onkológiai Egyetemi Kórház, amelynek hozzávetőleg száz fiatal, egészséges és még szűz nőtől lenne szüksége vérre HPV-kutatásához - jelentette hétfőn a China Daily.

A kínai lap úgy tudja, a kórház két pekingi egyetemen ismertette felhívását. A közleményből kiderült, hogy száz, 18 és 24 év közötti szűz női hallgató vérmintájára van szükség a humán papillomavírus (HPV) terjedésének kutatásához. A vírus rendszerint szexuális úton terjed és méhnyakrák, illetve más genitális rák kialakulásához vezethet.

A felhívás nagy felzúdulást keltett a közösségi hálón, a felhasználók egy része a nőkre nézve sértőnek találta a kórház kérését, egyúttal a szüzesség dicsőítésének nevezték azt.

A kórház szóvivője azonban hangsúlyozta, hogy ebben az esetben valóban szükség van arra, hogy az alanyok érintetlenek legyenek. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi gyakorlattal összhangban járnak el, ugyanis a szűz nőktől származó vér kontrollként szolgál a HPV-kutatásokban, tekintve, hogy a fertőzöttség rendkívül alacsony azon nők körében, akik még nem létesítettek szexuális kapcsolatot.

A szóvivő mindazonáltal közölte, hogy a kórház a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet majd az általa közzétett felhívások hangvételére. A China Daily által idézett adatok szerint a kínai nők hozzávetőleg 15 százaléka HPV-fertőzött.
A méhnyakrák az emlőrák után a második leggyakoribb rákfajta a nőknél, Kínában évente 75 ezer új esetet diagnosztizálnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik