Túl molettnek ítélték, ezért nem kapta meg a masszőr állást az egyik szépségszalonban az Atlantában élő Kristy Love. A 34 éves, gigamellű nő ennek ellenére mégis masszírozással keres pénzt, még pedig a kebleinek köszönhetően. A nőnek ugyanis különleges masszázstechnikája van: nem a kezével, hanem a 48NN-es méretű melleivel kényezteti a lakásán a vendégeit; s ezzel naponta átszámítva körülbelül 300 ezer forintot is megkeres.
Fotó: Northfoto
A masszőr-szakmát ugyan csak egy évig tanulta, mielőtt „munkába állt” volna, ám úgy tűnik, a vendégköre teljesen meg van elégedve Kristy hozzáértésével. A “mellmasszőrnek” azonban nincs sok dolga a masszírozások alatt: csupán ráfekszik a vendégre, a gigamellei és a 146 kilós súlya pedig „elintézi” a többit. Ám a „mellmesszázs” mellett egy másik szolgáltatást is nyújt: bekeni a testét olajjal, és így csúszkál a vendégen.
A családja azonban nem nézi jó szemmel a munkáját; zavarja őket, és erkölcstelennek tartják. Ám mindez nem érdekli Kristy-t, aki amúgy is megosztja az amerikai nőket. Időnként gyűlölködő emaileket kap, mondván arra bíztatja a nőket, hogy egészségtelen életet folytassanak (Kristy ugyanis odavan a gyorskajákért és az édességért), máskor pedig támogató levelekkel árasztják el túlsúlyos nők, akiknek viszont ő a támasza.
Munka közben – Fotó: Northfoto
Egyébként Kristy családjában nem szokatlan a nagy mell; a nővérének, az 51 éves Denise-nek 52NN-es volt a kebelmérete, mielőtt kisebbre műttette.