Élet-Stílus

Tökéletes feleséget plasztikázott magának

plasztika (plasztika)
plasztika (plasztika)

Utána magát is „álompasivá” műttette.

Tökéletes feleségre vágyott egy amerikai plasztikai sebész, hát, sebészi úton létrehozta. A Los Angeles-i Bel Air luxusnegyedben élő orvos, David Matlock 2007-ben találkozott a 38 éves Veronicával, amikor felkereste a szépészeti klinikáján. A nő akkor legalább 18 kilóval súlyosabb volt, és a vaginakorrekciós műtét iránt érdeklődött a 49 éves sebésztől, ugyanis Veronicának már volt egy kislánya, az akkor 3 éves Isabella.

A szeméremajkak korrigálása után Matlock újabb plasztikai műtéteket javasolt a nőnek; rábeszélte, hogy vesse alá magát az úgynevezett „tökéletesítő kezeléssorozatnak”. A fiatal asszony belement. A műtétek során a Veronica karján, lábán és tokáján végzett zsírleszívást a sebész, a fenekét pedig implantátummal feszesítették, kerekítették. Sőt Matlock botox-kezelést is alkalmazott rajta, valamint szilikont is beültetett a nő keblébe. Mikor elkészült a „tökéletes nővel”, randevúra invitálta Veronicát, akit már az első randin feleségül kért. Mint a férfi elmondta, szerelem volt első látásra. Nem csoda, hiszen szobrászként dolgozott a nőn, s álomfeleséget kreált magának belőle…

Veronica a számos plasztikai műtét előtt – Fotó: Northfoto

A fiatal asszony rábólintott a házasságra, és azóta boldogan élnek együtt, Veronica most 9 éves kislányát pedig közösen nevelik. Ám nem csak a nő esett át szépészeti beavatkozásokon, Matlock saját testét is tökéletesítette botoxszal, illetve az által kifejlesztett, zsír-implantációs technikával. Ez utóbbival 10 hét alatt olyan izomzatot és kockahasat ért el (befecskendezett zsírral turbózta fel a bicepszét és a hasizmát), melyet bármelyik testépítő megirigyelne. A házaspár amúgy rendszeres fitnesszel és táplálékkiegészítő készítményekkel is tesz a csúszszuper alakért, melyet már testépítő versenyen is megmutattak.

A plasztikai sebész csupán azt sajnálja, hogy neje kislánya egyáltalán nem olyan fitneszőrült, mint ők, és nem rajong az egészséges ételekért.

Matlock és neje a plasztikai műtétek után – Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik