Élet-Stílus

Öregember testében él egy 14 éves fiú

A ritka genetikai betegség miatt a szervezete nyolcszor gyorsabban öregszik, mint egy normális emberé.

Az indiai Biharban élő Ali Husszein mindössze 14 éves, a teste azonban egy 110 évesének felel meg. A fiú ugyanis progériában, azaz korai öregedés szindrómában szenved, amely egy nagyon ritka betegség, világszerte körülbelül mindössze 80 esetet dokumentáltak. Emiatt a tini teste a normálisnál nyolcszor gyorsabban öregszik.

Alinek a szülei unokatestvérek, minden bizonnyal ez is közrejátszott a genetikai betegség kialakulásában. A kisfiú testvérei közül öten is progériások voltak, de valamennyien meghaltak. Egyikük már a születését követő napon, a többiek pedig 12-24 év közötti életkorban. Alinak azonban van két nővére, ők viszont egészségesek.

A kisfiú a gyors öregedés miatt akár pár éven belül meghalhat, Ali azonban nem adja fel a reményt. „Nagyon szeretnék élni, remélem, az orvosok meg tudnak gyógyítani. Nem félek a haláltól, de a szüleim nagyon szenvednének” – hangsúlyozta.

Mint édesapja, az 50 éves Nabi Husszein Khan elmondta, ha az orvosok korábban diagnosztizálták volna a gyerekeik halálának okát, és felvilágosították volna, hogy egy ilyen ritka, genetikai betegségben fognak szenvedni (a progériát ugyanis komoly fájdalom kíséri, valamint ízületi gyulladás a csípőben), akkor nem vállaltak volna több gyermeket. „Addig sosem hallottunk a progériáról, amíg az orvosok nem említették” – jegyezte meg a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik