Élet-Stílus

Gigahamburgerbe harapott – kiugrott az állkapcsa

hamburger (hamburger)
hamburger (hamburger)

Kifogott rajta a triplaburger.

Otthon lábadozik Nicola Peate, aki egy tripla hamburgert akart befalni, ám az állkapcsa bánta. A 25 éves fiatal nő a liverpooli Almost Famous Burgers & Booze étteremben rendelt egy „Amerika gyerekei” névre keresztelt gigaburgert, amely többek között kandírozott bacont és három darab húspogácsát is tartalmazott.

Amikor megpróbált beleharapni, arra lett figyelmes, hogy a nyelve „satuba került”. Késsel és villával igyekezett „kimenteni” a burgert, ám képtelen volt kinyitni a száját. Mint utólag a röntgenvizsgálat kimutatta, a hatalmas harapási kísérlettől egyszerűen kiugrott az állkapcsa. Az orvosnak azonban sikerült visszaraknia egy gyors rántással, így a fájdalom egyből megszűnt.

„Sohasem hittem volna, hogy a hamburgerevéstől ez is megtörténhet” – panaszkodott Nicola, akinél azonban az is közrejátszott, hogy Ehlers-Danlos szindrómában szenved. Ez egy ritka kötőszöveti betegség, ami miatt szokatlanul hajlékonyak az ízületei, a szövetei pedig sérülékenyek.

A fiatal lánynak a következő két hétben még arra is ügyelnie kell, hogy ne ásítson túlságosan nyitott szájjal, a jövőben pedig meg kell elégednie a kisebb hamburgerekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik