Élet-Stílus

Felrobbant a zsebében a mobilja

Samsung Galaxy (Samsung Galaxy)
Samsung Galaxy (Samsung Galaxy)

Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a fiatal.

Megjárta a Samsung Galaxy telefonjával egy 18 éves svájci lány. Fanny Schlatter Samsung S3 mobilja ugyanis felrobbant a nadrágzsebében másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseket okozva.

Mint a történtek után a szerencsétlenül járt lány elmondta, úgy érezte magát, mint egy megperzselt malac. Éppen munka közben érte a baleset, egyik pillanatról a másikra egy robbanást hallott, és már lángolt a zsebe. Amilyen gyorsan csak tudott, berohant a legközelebbi mosdóba, a kollégái segítettek eloltani a tűzet, majd kórházba siettek vele.

Forrás: dailymail.co.uk

Úgy döntött, a felrobbant mobilja miatt panaszt emel a koreai gyártó, a Samsung ellen, mivel nemcsak komoly égési sérüléseket szenvedett, hanem a jobb combja érzéketlenné is vált.

A cég szóvivője közleményben tudatta, vizsgálatot indítanak az eset kapcsán, hogy megállapítsák, mi okozhatta a mobil felrobbanását.

Ám nem ez az első alkalom, hogy a Samsung Galaxy S3 aksija felrobban. Többek között májusban a Reddit nevű közösségi oldalra az egyik felhasználó (Vizionx1208 néven) feltöltött egy fotót a fürdőszobában felrobbant készülékéről, akkor egy pohár vízzel gyorsan eloltotta. Tavaly pedig egy Irish Samsung S3 mobil tulajdonosa arról számolt be, hogy vezetés közben lángra kapott a headset-je.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik