Élet-Stílus

Megvan az ellenszer a szerelmi csalódásra

csalódás (csalódás)
csalódás (csalódás)

Itt az ideje szembesülni azzal, miért is koppanunk néha egy-egy kapcsolatban.

Húsz eltérő életkorú és hátterű nő húsz különböző történettel, ám egyvalami mégis összeköti őket: mindannyian a boldogságra vágynak, ám egyre-másra pórul járnak a párkapcsolataikban. Rados Virág az In flagranti című novellaregényében azt mutatja be, hogy nőként hányféleképpen csalódhatunk, és mi lehet az oka annak, hogy rosszul választunk párt.

Attól pedig ne ijedjünk meg, hogy az olykor vicces, olykor szomorkásabb, de mindenképpen tanulságos történeteket olvasva hirtelen magunkra ismerünk a szerelmével se vele-se nélküle viszonyban élő Roziban, a gazdag, külföldi férjre vadászó Helgában vagy éppen a netes társkereséstől megcsömörlött Ildikóban.

Egy hűséges olvasóval, Erdei Mártával a Könyvhéten, a vasárnapi dedikáláson – Fotó: Czimbal Gyula.

Kell az önismeret

„A téma könnyedebb a korábbiakhoz (Bántalmazó házasság, Bipoláris, A visszakapott élet) képest, de ahogy egy olvasóm mondta, ez sem holmi „lityi-lötyi” könyv, hiszen komoly emberi élettörténeteket tartalmaz, persze vicces hangvételben” – magyarázta Rados Virág. Mint mondja, a regény a komikum eszközeivel azt mutatja meg, milyen helyzetekbe keveredhetünk a párkapcsolataink terén, ha rosszul választunk. „Én álromantikus regénynek nevezem. Többnyire mulatságosra vettem a figurát, nem hiszek ugyanis a szerelmi tragédiákban. Abban viszont hiszek, hogy a szerelmi boldogságunk kulcsa a mi kezünkben van, mert szabadon választjuk meg a partnerünket. A döntésért pedig felelősek vagyunk” – hangsúlyozta az immár négykötetes írónő.

A témaválasztásra pedig egyszerű a magyarázat: mindannyian tele vagyunk hasonló történetekkel, mindannyian vágyunk a boldogságra, és ha nem sikerül megvalósítani, egyből az okokat keressük. Rados Virágnak még egy nyomos indoka volt, hogy a családon belüli erőszak témája után (lásd Bántalmazó házasság című korábbi regénye) a párkapcsolati buktatókra helyezze a hangsúlyt a legújabb könyvében. „Azt látom a környezetemben, hogy a nők – akárcsak gyakran a férfiak – rosszul választanak párt, ráadásul a válási statisztikák is árulkodók. Ahhoz, hogy jól válasszunk, a saját tapasztalatom szerint helyes önismeret és önbecsülés kell: annak tudása, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, mit akarunk elérni az életben, és hogy értékes emberek vagyunk. Ha ez megvan, akkor a hozzánk illő partnert is meg fogjuk találni” – véli a szerző.

Legóvár

Az In flagranti különlegessége, hogy a történetek egymásra épülnek, a szereplők pedig stafétaszerűen következnek, azaz az előző novella mellékszereplője mindig a következő központi karaktere. Noémi, Lilla, Éva és a többiek történetei azonban önmagukban is  megállják a helyüket. Nyugodtan szemezgessünk a sztorikból, akárcsak egy doboz bonbonból, ám ne bánjuk, ha „felfaljuk” egyszerre, hiszen annyira élvezetes, magával ragadó valamennyi történet.

Rados Virág egy legóvár felépítéshez hasonlította a novellaregényének a megírását, a történetek ugyanis egymásba fűződnek, ezáltal pedig kapcsolat születik a hősnők között. „Nincsenek egymástól elszigetelve, összeköti őket a sorsközösség. Többségüket nem csupán a szerelemben, hanem a munkában, a családi életben egyaránt” – jegyzi meg az írónő, aki a könyve végén mindenesetre megvillantja a boldogsághoz vezető utat. Ahhoz, hogy ráléphessünk, azonban meg kell ismernünk magunkat. A boldogság ugyanis csak akkor fog betoppanni az életünkbe, ha az önbecsülésünk és az önismeretünk egyaránt a helyén van. „Legalábbis rengeteg bajtól megkíméljük magunkat. Attól, hogy folyamatosan rúgjuk magunknak az öngólokat, egészen biztosan” – tanácsolja a szerző, akinek a korábbi, párkapcsolati kézikönyvként is beillő köteteiből (Bántalmazó házasság, A visszakapott élet) ugyancsak meríthetünk tanulságokat a harmonikus kapcsolathoz.

A neves fotóművész-sajtófotós, Czimbal Gyula legújabb kiállításának, A Másképp III. című kiállításának megnyitójána Budafoki Könyvtárban – Fotó: Rados Virág szerzői oldala/Facebook

Jön: szerelmi háromszög

Bár még csak három hete került a boltokba az In flagranti, Rados Virág már javában dolgozik az újabb kötetén, amelyben ugyancsak központi szerepet kap az önismeret és a párkapcsolat.

„A készülő regényem egy szerelmi háromszög története, szándékaim szerint ugyancsak újszerűen, egy váratlan csavarral bemutatva. A könyv koncepciója és a vázlata már a fejemben van, az első néhány fejezet pedig a számítógépemben. De ez is más lesz az előző regényekhez képest. Szeretem a kihívásokat, amelyeket ez esetben én magam találok ki magamnak” – árulta el az írónő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik