Élet-Stílus

Kiderült! Álmosít a kávé

kávé (kávé, )
kávé (kávé, )

Nem biztos, hogy egy csésze feketétől kipattan a szemünk. Sőt!

Natsuko Kasai, japán táplálkozási tanácsadó a könyvében – amelyben arról értekezik, hogy az édes dolgok kifejezetten rossz hatással vannak az agyra – forradalmi megállapításokat fogalmazott meg a kávéval kapcsolatban. Véleménye szerint a kávéivás nem kívánt mellékhatással jár, és korántsem váltja ki az annyira áhított felébredést, felfrissülést.

Inni vagy nem inni? – Fotó: Northfoto

A fekete ugyanis vízhajtó hatású, s hiába akarnánk a munkára koncentrálni, állandóan a vécére kell rohannunk kávéivás után. Ennek a velejárója pedig nem más, mint a vízveszteség, s ahogy egyre inkább dehidratált (azaz kiszáradás) állapotba kerülünk, az oxigén annál lassan lassabban áramlik a vénánkban. Ettől pedig egy szó mint száz: ellustulunk.

Ugyan nem fitymálja le a szakértő a kávé stimuláló hatását, csupán gondolatmenetével arra hívja fel a figyelmet, hogy nem jó, ha egymás után döntjük magunkba a feketét annak érdekében, hogy kiverjük az álmosságot a szemünkből. Hiszen, mint tudjuk, sok kávé, sok vizelet, …fokozottabb álmosság, és a vége az lesz, hogy annyira lecsökken az energiánk, hogy a számítógépükre dőlve alszunk majd el. A fáradtságot ugyanis nemhogy elűztük, felturbóztuk a feketével.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik