Élet-Stílus

Szexvideó került elő egy buddhista szerzetesről

budhista (budhista)
budhista (budhista)

Titokban filmezték le a szexelő párocskát.

Egy videó került fel a netre, amelyben egy buddhista szerzetes szexuális kapcsolatot létesít egy nővel, aki segítségére volt egy templomprojekt kivitelezésében. A felvétel igencsak felforgatta a kedélyeket az elmúlt napokban a kambodzsai buddhista közösségben.

A videóban – amelyet egy héttel ezelőtt a YouTube-ra is feltöltöttek, ám azóta eltávolítottak – jól beazonosítható Nhem Kimteng szerzetes, amint éppen Maya Mennel szexel. Mindketten a khmer buddhista szerzetesek közösségébe (CKBM) tartoznak, sőt a közösség háromfős végrehajtó bizottságának is tagjai, akik a Pawtucketville szomszédságában létesülő, 10 millió dolláros templomkomplexum kivitelezésén dolgoznak.

Egyelőre nem tudni, ki készítette a felvételt. A szexelőket az Észak-Chelmsfordban található, Trairatanaram templomban filmezték le az aktus közben.

A közösség tagjai teljesen felháborodtak a videó tartalmán, hangoztatva, ez a legrosszabb dolog, amit egy szerzetes elkövethet. A buddhista szerzeteseknek ugyanis nem megengedett, hogy szexuális életet éljenek, hiszen cölibátust fogadtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik