Élet-Stílus

Így éljük túl az ünnepi lakmározást

Adunk pár tippet, hogyan legyen úrrá a nagy zabálások után jelentkező teltségérzeten és gyomorproblémákon.

Bár idén is megfogadtuk, hogy betartjuk azokat a jól ismert tanácsokat, hogy lassan eszünk, nem szedünk kétszer minden fogásból, több rostot eszünk, és nem fogunk stresszelni, most is beletört a feladatba a bicskánk. Hogy is ne, amikor édesanyánk, nagymamánk vagy feleségünk főztjénél nincs finomabb, ráadásul ünnepekkor az előbb említett hölgyek valósággal versengenek egymással, hogy ki főz többet és jobbat. Enni pedig mindenkiéből kell, hiszen megsértődik a lelkes szakács, ha pont az ő fogásánál dobjuk be a törülközőt.

Ezért aztán a két ünnep között sokan eljutunk az általam csak “jóllakott óriáskígyó-effektusnak” nevezett állapotba, amikor csak annyit tudunk elhaló hangon kérni attól, aki még nem fekszik, hogy ugyan, tolja már közelebb a bejglis tálat.

Lássuk, mit tehetünk ilyenkor, és hogyan előzhetjük meg, hogy komolyabb tünetek: székrekedés, hasmenés, hányás is társuljanak teltségérzetünkhöz.

  • Egy órával a falatozás után hívja el családjának még mozogni hajlandó tagjait egy 10-20 perces sétára. A mozgás segít a tápcsatornának az elfogyasztott ételek továbbításában, az emésztés gyorsításában, és a keringésünket is felpezsdíti. Ha tudjuk, séta közben enyhén masszírozzuk hasfalunkat, körkörös irányban a köldök körül.

  • Evés után ne kávét igyunk, mert ez izgatja az amúgyis túlterhelt gyomor-nyálkahártyát. Próbáljuk ki inkább a zöld teát: ez is felélénkít, viszont sokkal kíméletesebben, és még a lakomával küzdő gyomornak is segít.

  • Igyunk meg egy csésze gyógyteát. A borsmenta hatása közismert: segíti az epeelválasztást, nyugtatja a gyomor-nyálkahártyát. Ezenkívül fogyaszthatunk édesköményből, gyömbérből, mezei katángból, borókából, lestyánból készített teákat is: mindegyik segít eloszlatni a teltségérzetet és serkentik az emésztést.

Ha szeretné tudni, még hogyan élheti túl az ünnepi ételáradatot, illetve kíváncsi, mire jó a fűszeres tej, kattintson ide.

Forrás:

Gyomorkímélő tippek ünnepi lakmározás után (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik