Élet-Stílus

A kialvatlanság örökre törli az emlékeket?

kialvatlanság (kialvatlanság, )
kialvatlanság (kialvatlanság, )

Már két órával kevesebb alvás is a memória rovására mehet.

A két órával rövidebb alvás akár egyes emlékek örökös törlődését is jelentheti – hangzott el az Idegtudományi Társaság éves tudományos ülésén, New Orleansban.

Alvás közben az  agy visszajátssza a fontos dolgokat, ami alapvető a memóriaraktározódás szempontjából. Már két óra hiány (az ajánlott nyolc óra helyett hat óra) is hátrányosan befolyásolja ezt a folyamatot. Emellett a memóriavesztés oka lehet egyéb tényező, például az alvás közben nem eléggé zárt szem is.

Ted Abel professzor (Pennsylvania Egyetem) szerint a modern világban az alvásnak nem kéne luxusnak lennie. Az a mentalitás, hogy megiszunk egy kávét, és még öt e-mail-t megválaszolunk, nem biztos, hogy helyénvaló – jobb lenne, ha inkább pihenni térnénk, és alaposan kialudnánk magunkat másnapra. Az agy működése igen bonyolult, és ahhoz, hogy megfelelően emlékezhessünk a szükséges információra, egyértelműen szükség van az alvásra.

Ha szeretné tudni, hogy vizsgálták a kutatók a memóriavesztést, kattintson ide.

Forrás:

Örökre törölheti az emlékeket a kialvatlanság (Házipatika)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik