Élet-Stílus

Jó hír a budapestieknek

strand (strand, )
strand (strand, )

Szeptember közepéig lehet strandolni a fővárosban. A jövő nyári szezonban pedig felújított csúszdarendszerrel invitálja a fürdővendégeket a Palatinus és a Római.

Szeptember közepéig nyitva tartanak a fővárosi strandok, amelyeket fokozatosan, az időjárás függvényében zárnak majd be – közölték a Budapesti Városüzemeltetési Központnál.

Csillagos ötössel zárták a szezont a budapesti strandok

A Római, a Pünkösdfürdői és Csillaghegyi Strandfürdő szeptember 10-ig tart nyitva, a többi meleg vizes standfürdő, azaz a Palatinus, a Csepeli és a Paskál Strandfürdők az időjárás függvényében, de legkésőbb szeptember 16-án zárnak be. A Dagály Fürdő nyári területe szeptember 30-ig lesz nyitva, ugyanakkor a hullámmedence szeptember 2-án üzemel az idényben utoljára.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) a strandszezonra való felkészülés során több mint százmillió forintot fordított a fürdők szépítésére, fejlesztésére. Példaként a Palatinus Strandon felújították a vizesblokkokat és a kabinos öltözőket, valamint új sportolási lehetőségeket alakítottak ki.

A budapesti strandok kitűnő eredménnyel zárták az idei nyári szezont, 33 százalékkal nőtt a vendégek száma az előző év hasonló időszakához képest. A BGYH 13 fürdőjét több mint 1 millió 200 ezren keresték fel, a vendégek fele kifejezetten a strandokat választotta. A legnépszerűbb strandok a Dagály (185 ezer látogató), a Palatinus (174 ezer látogató) és a Római (66 ezer látogató) voltak.

A 2013-as strandszezonra több mint 600 millió forintot fordítanak majd fejlesztésre, felújításra. A tervek szerint megújulnak a Palatinus és Római Strandok csúszdarendszerei, felújítják a Palatinus Fürdő termálmedencéjét, számos strandon kerékpártárolókat alakítanak ki, valamint árnyékolják a gyermekmedencéket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik