Élet-Stílus

Egy doboz cigi árából repülhet Európába

Akár 599 forintért is el lehet jutni repülővel több európai nagyvárosba Budapestről – jelentette be a Ryanair.

A téli menetrendben 25 úti célra repül a Ryanair Budapestről, közöttük új járat lesz a frankfurti – jelentette be Michael O’Leary, a társaság vezérigazgatója a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. A Malév februári leállását követően a Ryanair annyira növelte budapesti jelenlétét, hogy az év végére eléri a kétmilliós utasszámot, amivel 2 ezer magyarországi munkahelyet tart fenn – közölte a vezérigazgató.

A kiosztott tájékoztató szerint a legolcsóbb akciós jegyeik 599 forinttól kezdődnek, Brüsszelbe, Eindhovenbe, Göteborgba és Milánóba. Az átlagos jegyár a Ryanairnél 44 euró.

A cég idén 79 millió utasra számít, az őt követő Lufthansa 44 millió fővel számol – ismertette az adatokat a vezérigazgató. A magát az egyedüli ultra fapados társaságnak nevező cég bázisainak száma 51.

A vezérigazgató a tájékoztatón kritizálta a Budapest Airportot az általa magasnak tartott díjai miatt. Véleménye szerint a reális ár kétszeresét kérik a szolgáltatásaikért. Mint korábban megírtuk, a cég is kapott kritikát. A nagy-britanniai fapados légitársaságok utasai közül a Ryanairrel utazók fizetik a legtöbbet a fedélzeten való fogyasztásért.

Hamarosan jön az OLT Express

Új légitársaság jelenik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot. Az Airportal.hu repülésszakmai portál szerint a brémai székhelyű cég Fokker 100-asai heti háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap közlekednek a két város között. 98 euróért lehet majd retúrjegyet váltani.

Az OLT Express jelenleg 10 célállomásra repül Fokker 100-as, Saab 2000-es és Saab 340-es gépeivel, főleg regionális és charterjáratokat üzemeltet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik