A néhai Zdenek Miler aranyos kis nadrágos vakondja töretlen népszerűségnek örvend. Az rendben van, ha a gyerekek körében, de mi, felnőttek egymás közt levehetjük a “néddmámilyenhelyes” álarcot – valljuk meg, a Kisvakond nem jó.
Nem jó rajzfilmnek, sőt mi a nacionalizmus legkisebb gyanúja nélkül kijelenthetjük: egy átlagos 70-es, 80-as években készült magyar animációs rövid mesefilm kenterbe veri a Kisvakond filmeket mind a megoldások, mind a történetek szempontjából.
A Kisvakond mesék főcíme egy tévedés, zeneileg egy vekkeróra és egy régi OTP-reklám frigyének torzszülötte, és a dramaturgia is a lehető legunalmasabb. Emlékszünk még egy-egy Mekk Mester-epizód lebegtetéses kezdésére? Ahogy, akár egy westernben, az első képek lefestették a helyet, az atmoszdérát, kialakították a várakozás légkörét, és közben felcsendült Ránki György felejthetetlen dallama a Smoke on the Waterrel a tudatalattijában?
Nem jók a történetek sem. A leghíresebb (és a legelső) Kisvakond-film az új nadrágról szól (A vakond és a nadrágja), a vakond szeretne egy új nadrágot – ebből aztán bármi kisülhet, kalandok, tanulságok, a megvalósulás azonban nem más, mint egy szimpla textilipari gyorstalpaló, amelyben végigmegyünk a lenből a nadrágig tartó gyártási folyamatok állatvilágra igazított menetén. Tilolás, szövés, tiszta szakmunkásképzős alapképzés mellőzve minden jellembeli vagy bármilyen szempontból érdekes történés, változás.
A Kisvakond és a születés egészen pszichedelikus érzeteket kelt, ma már nehéz megállni röhögés nélkül a végignézését, a teherbe esés és a születés rosszul értelmezetten finomkodó, a gyermeki lélekhez igazított, de nekik inkább érthetetlen stilizációját. A gyerekpszichológusok a mai napig rosszul lesznek ettől az epizódtól – és szerintem a jobb érzésű szülők is igyekeznek elkerülni.
A Kisvakond és a karácsonyfa meleg víz egyszerűségű epizódjában a vakond karácsonyfáját megeszi-feldarabolja egy madár, aki a vakond csőrön dob hógolyóval, majd az emberlakta vidékeken vásárol egy dobozból kiugró műfát, és a mellett sikerül kicserélni az ajándékokat az egérrel. Itt is elég minimálprogramra lett kihozva a történet, semmi íz, semmi érdekes nincs.
A Kisvakond és a víkend epizód ellentmondásos és didaktikus lett: a kikapcsolódni vágóy vakond autóval, rengeteg holmival, hordozható tévével, rádióval települ ki a szabadba, és csak lassan ébred rá, hogy mennyivel jobb természetközeli módon, a városi környezetből kiszakadva nyaralni. Ebben az epizódban túlozva jelenik meg az, ami máskor teljesen hiányzik: a vakond “jellemfejlődése”. (És az ilyen epizódok után nem tudja hova tenni Miler megnyilatkozását sem: “Sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy a Kisvakonddal valójában magamat rajzolom. Ő az ideál, akinek lennem kéne. De nem érek fel az ideálhoz.”)
A sort lehetne folytatni, de minek. Egy szó mint száz: a Kisvakond nem jó. És igazából szeretni sem könnyű.
