Élet-Stílus

Újra nyitva Budapest egyik legjobb kilátója

Újra nyitva a margitszigeti víztorony. A műemlék épület tetejére kávézót terveznek.

Ismét látogatható a margitszigeti víztorony, amely szerdától vetített képzőművészeti és fotótárlatokkal kiállítóhelyként, illetve körpanorámás kilátóként üzemel.

Az idén 101 éves víztorony pótolhatatlan adottsága a fővárosnak, a Margitsziget jelképe – mondta el az épületet újra megnyitó Tarlós István főpolgármester. Hozzátette, hogy a hazai vasbeton-építészet egyik első emlékének számító víztorony kívülről ugyan felújításra szorul, de fel sem merült a főváros vezetésében, hogy emiatt megváljon az épülettől.

Bán Teodóra, a víztornyot üzemeltető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a műemlék épületben harmincöt projektort helyeztek el, ezek összesen egy óra időtartamban három kiállítást vetítenek a belső falakra.

Ismét látogatható az idén 101 éves épület. (Fotó: MTI)

A földszinten Kovács Ferenc programozó animációs képei, az első emeleten Mervai Márk margitszigeti és budapesti fotói láthatók, míg a második szinten Jankovics Marcell Az ember tragédiája és Ének a csodaszarvasról című animációs filmjeinek képeit tekintheti meg a közönség. Az erkélyek szintjén, a sziget fái felett 360 fokos kilátás nyílik Budapestre.

Bán Teodóra elmondta terveik szerint a víztorony felső részén, a víztartály helyén, csaknem 40 méter magasságban a jövőben kávézó üzemel majd, ennek megvalósításához a Szabad Tér Színház várja a látogatók adományait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik