Rengeteg mindent átélünk a ránk kiszabott emberöltőnk alatt, és – értelemszerűen, ha nem számítjuk esetleges előző életeinket – ezek közül az összes dolog egyszer a legelső alkalommal fordul elő. Eleinte ez persze csak szüleink számára releváns: az elő mosoly, az első lépés, vagy épp az első földön hempergős hisztiroham a belváros kellős közepén, a járókelők anyát megrovó pillantásai közepette. Aztán persze sorra megérkeznek azok az „elsők” is, amelyekre később már mi is mérföldkőként tekintünk vissza: az első nap az iskolában, az első csók, vagy épp az első berúgás. És persze ezek a bizonyos pontok nem feltétlenül könnyűek.
Ugyanígy van ez a kismajmok életében is. Egyszer minden kis szőrös maki-/csimpánz-/orángután-, és gorillacsemete megtapasztalja a gyümölcsök ízét és állagát az anyatejes időszak után. Ez néha nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk – mindenestre egy egész videónyi cukiságra elegendő ámulnivalót ad. Például a homlok közepére felhúzott kismajom-szemöldököt. A hatalmas szemeket és füleket. A mindig kapaszkodni vágyó, vézna karokat és lábakat. Vagy épp a banánszeletet ügyetlenül kóstolgató kis nyelvecskét.
