Élet-Stílus

Tények bizonyítják a dohánytilalom jótékony hatását

Jelentősen csökkent a szívinfarktusok száma Németországban, mióta tilos dohányozni a vendéglátó-ipari egységekben.

A DAK német betegbiztosító intézet Berlinben közzétett tanulmányából kiderült, hogy a nemdohányzókat védő törvények 2007-2008-ban történt bevezetése óta a szívinfarktus miatti kórházi kezelések száma nyolc százalékkal, az angina pectoris, a szívizomzat vérellátási elégtelensége által kiváltott tünetegyüttes miatti kezeléseké pedig 13 százalékkal csökkent.

Ez az első átfogó kutatás ebben a témában Németországban, sőt a DAK szerint a legnagyobb tanulmány világszerte, amely a dohányzást szabályozó törvények hatásait vizsgálja. Öt éven át követték figyelemmel és elemezték ki több mint hárommillió biztosított kórházi adatait.

A tanulmány szerzői szerint már a tilalom bevezetése utáni évben az egészségbiztosítónál 1880 kezeléssel regisztráltak kevesebbet, ezzel mintegy 7,7 millió eurót spóroltak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik