Élet-Stílus

Ezért ne egyél virslit

Kapcsolat lehet a feldolgozott húsok fogyasztása és az egyik legsúlyosabb daganatos megbetegedés között, derült ki egy új kutatásból.

Napi 50 grammal – nagyjából egy virslivel – több feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 19 százalékkal emelheti egy embernél a hasnyálmirigyrák megjelenésének valószínűségét, noha ennek a betegségnek az előfordulási aránya alacsony. Magyarországon mintegy másfél ezer új megbetegedést diagnisztizálnak a Rákgyógyítás.hu szerint. A betegség kialakulásának okát nem ismerik, viszont egyre több kockázati tényezőt fedeznek fel. Legutóbb svéd kutatók megállapították, hogy kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között – közölte a BBC hírportálja.

A British Journal of Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 11 klinikai próba adatait elemezték, amelyekbe összesen 6643 hasnyálmirigyrákban szenvedő pácienst vontak be. Susanna Larsson kutatásvezető, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa csoportjával úgy találta, hogy az étrendben napi 50 grammal több feldolgozott hús 19 százalékkal, 100 grammal több pedig 38 százalékkal növelte meg a hasnyálmirigyrák rizikóját. Mivel ennek a ráktípusnak nagyon rossz a túlélési aránya, Larsson szerint különösen fontos megérteni, milyen tényezők növelhetik kockázatát.

Korábban összefüggésbe hozták már a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását a bélrákok gyakoriságának növekedésével, ezért Nagy-Britanniában például az új ajánlások szerint nem javasolják, hogy naponta 70 grammnál többet egyen egy felnőtt ezekből az élelmiszerekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik