Vegyünk egy aktív, sokat mozgó, beszédben kissé lassabban fejlődő fiút, aki karácsonyra megkapta egyik nagy szerelmét, egy Forma-1-es autót, a testvére pedig egy másikat. Mivel a testvér még csak húsz hónapos, fizikai és lelki okokból az ő autója is hamarosan a bátyó kezében látható. A két autót karácsony este 16 órakor kapják meg, remegő kézzel kettő perc alatt bontják ki. 16 óra 2 perc 45 másodperckor kiderül, hogy a modellek hangot is ki tudnak bocsátani, azt az irritáló motorzúgást, amelyet annyit hallunk versenyek a közvetítésekor.
A hanghatást a modellekben ülő versenyzők fejének lenyomásával lehet kiváltani.
A gyermekek este 21 óráig folyamatosan nyomva tártják a versenyzők fejét. A karácsony lidércnyomássá kezd átalakulni.
Másnap a gyermekek anyja délután nem bírja tovább, és a két autót a paplan alá teszi – beáll a csend. A hároméves fiúgyermek ekkor a testvéréről mond egy mondatot, aki “mind megette az autókat”.
Tudjuk, világunk lefestése, megértés, leírása nem lehetséges tökéletlen emberi nyelvünk segítségével. Gyerekünk azonban még ennek a töredékes tudásnak is csak a töredékével rendelkezik. A világ nagy, kiismerhetetlen, a dolgok megjelennek, eltűnnek, rengeteg idegen látvány van körülöttünk. Az egy napig határtalan örömmel forgatott autó eltűnik egyik pillanatról a másikra. Mi lehet ennek a magyarázata? Csakis az, hogy öcsém, ez a kellemetlen alak, aki egyszercsak itt termett a semmiből, megosztja a szüleim figyelmét, letaszított az egyeduralkodó trónusáról, és még rendesen elvernem sem lehet, azonkívül neki is eljár a keze, szóval ez a kellemetlen alak, aki mindig borsot tör az orrom alá – megette őket. Hísz úgyis mindig eszik.
Persze szülőként nem esik le a mondat értelme, csak azt látom, hogy a kinyilatkoztatás után gyermekünk komoly verekedéshez készülődik elő.
Ki tudja, hány ilyen hosszabb-rövidebb ideig élő magyarázat hemzseg még a fejében. Az ilyen gyermeki racionalitással kialakított magyarázatok sokáig élnek, persze egyre kevésbé maradnak gyermekiek, de amikor szembejön egy-egy kacifántoabb, bizony az ember hátán futkos a hideg.
